FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Riportsorozatunk mai vendége egy dunaszerdahelyi fiatalember, Pifko Attila, aki mi másról, mint a DAC-hoz kötődő élményeiről mesél a Klikkout olvasóinak.
Szervusz Attila, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Először is, mutatkozz be kérlek az olvasóinknak. Hogy emlékszel vissza az első DAC-meccsedre?
Dunaszerdahelyi vagyok, első mérkőzésemre a mamám testvére vitt ki – Szabó Vilmos, a feleségével, Judittal ismert szurkolói párost alkotnak a lelátókon, otthon és idegenben egyaránt. Ez volt kb. 2014 szeptemberében. Nagyon szerettem volna meccsre járni, és megkértem őket, hogy vigyenek magukkal. Rózsaheggyel játszott a DAC, engem az a hangulat, a szurkolás, ami a stadionban volt, megfogott. Innentől kezdve minden hazai mérkőzésre kijárok, néha idegenbe is.
Legnagyobb élményem? Talán amikor jött a Slovan, és nyertünk 3:1-re. Általában a Slovan és a Nagyszombat elleni rangadók, akár idegenben, akár otthon. De erre a 3:1-es hazai győzelemre szívesen emlékszem vissza, pedig rúgtunk már nekik öt gólt is. Eleve, ha legyőzzük bármelyik gárdát, annak nagyon tudok örülni. Ma is jön a Nagyszombat, remélem nyerünk! [A riportot a mérkőzés napján rögzítettük – szerk. megj.] Aztán amikor kijutottunk az európai kupaporondra és ott meneteltünk. Legyőztük a Tbiliszit, túljutottunk a Krakkón. Cliftonville, Vikingur Gøta… leírhatatlan öröm.
Áttérve a jelenre, miképpen élsz még egy meccsnapot? Akár ezt a mait?
Sosem fociztam versenyszerűen, csak szeretem a focit. Az életemhez tartozik, néző vagyok, bérletes szurkoló az Aréna C1 szektorában. Meccsnapkor reggel felkelek – s mégha nehéz ellenféllel is állunk szemben – és csak az jár a fejemben, hogy jól játsszunk, bizakodó vagyok a győzelem reményében. Minimum a három pont! – ez jár a fejemben. Említettem Vilmosékat, majd úgy 17-18 éves koromtól már magam jártam ki.
Kb. hároméves lehettem, akkor megtetszett a labdarúgás mint olyan. A foci „fogyasztójává” váltam, ha foci volt a tévében, leültem és megnéztem. Kupameccsek, Európa-liga, BL, Bundesliga, mindegy, mindent néztem. Még beszélni sem tudtam rendesen, de már focit néztem a tévében.
A csatár posztját szeretem, az ő dolguk gólt rúgni. 2014-től járok a DAC-ra, a régi korszakokat már csak a korom miatt sem élhettem meg, de persze elbeszélések formájában mindenről értesültem. Édesapám, meg persze a Vilmos mondogatta mindig, hogy jártak hozzánk azelőtt is komolyabb csapatok, meséltek a föderális ligáról, a prágai Spartával való derbikről. A kupagyőzelmünkről, hogy tizenegyesekkel legyőztük őket. Konkrét sztorim ebből az időszakból nincs, 2003-as születésű vagyok…
A régi stadion hangulata viszont már belém ivódott, a szurkolás, amikor cápó voltál – aztán idén viszontláttalak a Habos Napokon ugyanebben a szerepkörben. Az új stadion, a MOL Aréna szintén tetszik. Nagyobb, tágasabb, több néző fér el benne – a réginek talán csak 6100 volt a kapacitása, ide 12 700-an jöhetnek. Csak ne hallanám sokszor azt a bicskanyitogató magyargyűlöletet, ami az ellenfél szurkolóitól árad felénk! Azt nem szeretem, a sárga-kék színek mellett örökre ott hordozom a szívemben a magyar nemzeti színeket is. Legnagyobb elégtétel mégis a győzelem.
Mit jelent számodra a DAC, mi az, ami miatt DAC-szurkoló lettél és gondolom maradsz is?
Szerdahelyiként nem szurkolhatsz más csapatnak. A hangulat, a játék, az emóciók, ezeket szavakkal nem lehet kifejezni, főként egy-egy győzelem után. Tartozni kell valahová.
Nem vagyok az a divatdrukker, aki egyszer-kétszer vesz jegyet, aztán ha nem tetszik, többet felé se néz a stadionnak. Bérletem van, és minden szezonban kiváltom. A szobám fala DAC-os ereklyékkel van tele. DAC, Fradi, Liverpool, ezt a három csapatot szeretem.
Ki lehet kapni, ha látja az ember az akaratot. Mondok egy példát: végigtámadtuk a rózsahegyiek elleni kupameccset, majd az ellenfél talált egy gólt a 72. percben. Van ilyen, bármeddig játszhatunk, nem jön össze. A focit gólra játsszák és ezért szép sport. A labda gömbölyű, bármikor bármi megtörténhet. Az utolsó is legyőzheti az elsőt, benne van a pakliban.
Egy kinti túra hangulatát már az autóbuszban megalapozzuk. Azzal a tudattal utazunk, hogy győzni megyünk. Viszont akkor sem áll meg a szurkolás, ha történetesen vesztésre állunk. Mucseszék nyomják, biztatják a csapatot elejétől a végéig. Szerintem jelenleg jó csapatunk van, a Slovan BL-t játszik, bízzunk benne, hogy elfáradnak és lehet keresnivalónk még. A bajnoki cím a cél, persze a második hely sem jelent kudarcot. Amikor egy szurkoló megszereti a csapatát, onnantól kezdve azzal él, és várja, hogy meccsnap legyen!
Köszönöm szépen a beszélgetést Attila. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
