FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Dunaszerdahely egyik történelmi helyszínén járunk, hiszen az Akácfa utca Ádor utcai végében – s még bőven azon is túl – terült el egykor az 1. világháborús császári és királyi hadifogolytábor. A korabeli fotókon gyakran szereplő, fabarakkokkal körbevett orosz ortodox tábori templom vagy kápolna éppen az Akácfa és Ádor utcák találkozásánál állt. Mára nyomát sem találni a fából készült, díszes építménynek, ám ha arra járok, sosem felejtem el felidézni magamban, hogy ezen a helyen állt Dunaszerdahely városának egyik „elfeledett” temploma. A terület persze akkor még inkább a város határát, mintsem magát Szerdahelyt jelentette.
A környék mára markánsan megváltozott, s ha csak a történelmet kutatni nem rest az emberfia, nehéz elképzelni az 1914-1918 közötti állapotokat. Maga az Akácfa utca végül az 1970-es évek elején kezdte elnyerni mostani kinézetet. Itt található a Dunaszerdahelyi Járási Kataszteri Hivatal, vagyis a köznyelv szerinti „geodézia” – az utca egyetlen közintézménye. Az a fáma járja, hogy alagsora építésénél egy „áttörhetetlen” betonfalra bukkantak, ami anno még a hadifogolytáborhoz tartozott. Így aztán az eredeti tervektől eltérve az épületet pár méterrel arrébb húzták fel.
„Miután befejeződött az Október 28. és az Akácfa utcák –, valamint a Nagyabonyi út sikabonyi oldalának kiépítése, 1975-ben elkezdődött a Nyugati lakótelepnek majdan helyet adó terület közművesítése” – írja a város krónikája azon kevés bejegyzések egyikében, ahol említést tesznek az Akácfa utcáról.
S hogy miért éppen Akácfa utca? Kézenfekvő válasz lehetne, hogy az utca két oldalán lévő akácfák miatt, bár az akácnak nem kell sok idő, hogy terebélyesre cseperedjen. Ami szintén bizonyos, hogy a mostani állomány nem azonos a fél évszázada ide kiültetett egyedekkel, hiszen az akácfa növekedése ennél jóval korábban erősen lecsökken. Viszont addig is rengeteg virágot ad, amiből finom akácmézet szorgoskodnak össze a méhek.
„Akácos út, ha végig megyek rajtad én, eszembe jut egy régi szép regény…” – ki ne hallotta volna már ezt a gyönyörű, de búskomor magyar nótát.
De eszembe juttatja pl. a „geodéziával” szemben, egy családi ház udvarában egykor volt Szabó-féle fényképészetet, ahol a Szolgáltatások Háza időszaka után – vagy talán már közben is? – évente megfordultunk szüleimmel. Szinte kötelező volt a szülinapi fotózkodás, először velem, majd miután a húgom is megszületetett, már kettesben. Hol voltak még akkor az okostelefonok? Ezen időszakot fekete-fehér, kissé megsárgult fotográfiák őrzik a családi albumban.
Az emberi élet túl rövid, a természet más léptekben mér. Itt van például az akác, a néha talán tévesen becézett „legmagyarabb fa” esete is.
Őshazája eredetileg Észak-Amerika, Európába csak a 17. század elején hozták. Bőven jutott belőle Magyarországra is, majd Trianon után, amikor Magyarország erdőterületeinek nagy részét elcsatolták, és a fa iránti szükséglet kielégítésére nagymérvű fásítás kezdődött, újabb „akácfa hullám” jött. Ennyi idő éppen elég volt arra, hogy az amerikai eredetű akác igazi „magyar fává” váljon, s ezalatt persze az egyetemes magyarságot is érthetjük. Az akácméz például hungarikum.
Nemzedékek kitörölhetetlen emlékei közé kerültek az akáccal szegélyezett utcák, az akácfákkal körbeültetett tanyák.
Május derekán, mikor akácvirágba borul a dunaszerdahelyi Akácfa utca, az év közbeni sivárság egyszerre feledésbe merül. A tömegesen megjelenő hófehér és lila virágzat, valamint a semmi máshoz nem hasonlítható, édeskés illat mindenért kárpótol. Egy-egy öregebb fán annyi virág roskadozik, hogy a leveleket szinte alig lehet látni tőlük, miközben a legtöbb embernek agyába furakodik az imént már idézett régi, érzelmes nóta, amely annyi lány ablaka alatt felcsendült már szerenádként a boldog békeidőkben.
Virágzáskor a méhek körülzsongják a fákat, hiszen az akác egyben a legnagyobb hordást nyújtó méhlegelőnk is. A szép, áttetsző színű akácméz keresett termék.
Megkerülve a méhek munkáját ugyanakkor otthon is elkészíthető – szerettem elbíbelődni vele. Persze nem éppen az utcafronton javallott szedni hozzá az alapanyagot. A recept szerint, ha jól emlékszem, 50 akácvirágot és 1 kiló kristálycukorot felteszünk főni vízben. Egészen addig főzzük, amíg össze nem áll sűrű mézállagúvá, majd a masszát átszűrve üvegekbe rakjuk. Arra kell különösképpen ügyelnünk, hogy se híg, se túl sűrű ne legyen, hiszen a túl sűrű massza kihűlés után megköt. Így vesztettem odahaza anno egy-egy szűrőt, lábast, fakanalat és jó pár üveg mézet. Az volt az utolsó próbálkozásom, inkább dolgozzanak a méhek…
MÉG TÖBB FOTÓ AZ AKÁCFA UTCÁRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
