Sipos Janka: Magamhoz | KöltőToll

Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Hatalmas klisé, melyet kimondani banális, átérezni, a negatív status quo-t átbillenteni azonban annál nehezebb. A tükörben őszintén magunkra mosolyogni néha lehetetlen vállalkozásnak tűnik, holott eszméletlen fontos lenne. Valamiképp ezt igyekeztem megragadni a következő pár sorban.

 

Sipos Janka: Magamhoz

Pocsolya vizében az arcom.

ejszakai furdozes

Örök felvont szemöldököm.

A testem. Jelmezem. A harcom.

Magamhoz sincsen sok közöm.

Orgonaszó a koponyámban:

örök szentségtörés vagyok.

Prüszkölő állat szűk karámban.

Homlokomon izzón ragyog

az önvád. Öntelt önutálat.

Én: a világom közepe,

elfogadásról hadoválgat,

de nem igaz a fele se.

Mozdulatlan vagyok. Kések.

Helyek. Arcok. Tócsák. Közök.

Akar(hat)atlan érintések.

Meteoritként ütközök

közönyödnek. Fölényednek.

Ösztöneink fölélednek.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább