FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói sorozatunk mai vendége a dunaszerdahelyi Mucska Tibor, aki a lelátón túl egykor aktív részese volt a DAC mindennapjainak is. Labdarúgó pályafutása kapusként egyesületünk dióspatonyi tartalékcsapatában csúcsosodott ki.
Szervusz Tibor, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Jöjjön szokásos bevezető kérdésem: hogyan jött az életedbe a DAC?
Ahogy általában a korombeli gyerekek, még a Csehszlovák Liga időszakában édesapámék által kerültem kapcsolatba a DAC-cal. Apu volt az, aki megszerettette velem a focit, lehettem úgy nyolcéves. Azóta én más csapatnak nem tudnék szurkolni. A szokásos klisé, ami az emlékezetes mérkőzéseket illeti: Sparta, Slavia, Dukla – amelyek megfogtak, és aztán rajtam is maradt. Ez volt az ún. dunaszerdahelyi aranycsapat korszaka. Más időszakot éltünk, akármennyire is szeretjük ezt a mostani csapatot, a kettőt nem lehet összehasonlítani, szerintem. S ezzel nagyon sokan így vagyunk, mindenkinek örök élmény marad. 1988, emlékszem a Bayern elleni mérkőzés körüli dolgokra, de azon a meccsen speciel csak az apuék voltak. Viszont akkor megragadt bennem ez az egész, ami azóta is tart. Majd jöttek a grundfocik a blokkok között, úgymond a nagy derbik: Sever 1, Sever 2, Východ. Sever kettőn, vagyis az Észak 2 lakótelepen laktunk, a szlovák alapiskola betonpályáján játszottuk a meccseket. Ekkor jött képbe nyugodjék Takács Pista bácsi, ő szedett össze minket. Voltak a sulicsapatok, az első igazi élményem amikor labdaszedőként kivittek minket a stadionba egy-egy bajnoki mérkőzés alkalmával.
Végül a DAC-ban kötöttél ki mint játékos, vagyis kapus.
Mondhatni igazolt labdarúgó voltam, a DAC B csapatában védtem, amely akkor Dióspatonyban játszott. 1993-tól 2000-ig, vagyis a katonaságig. Kapuskodtam, diákcsapattól a „dorasztig”. Első edzőm Tóth Laci volt, de nem az ismert dunaszerdahelyi csatártrió egyik tagja, hanem a dióspatonyi Tóth Laci. Megszerettette velem ezt a csapatsportot, végigjártam a ranglétrát.
Audi Gyuri bácsit emelném még ki edzőként. A felnőttek közt Cséfai Tibi mellett koptattam a kispadot, aki akkor Šanta Peti cseréje volt az A csapatban.
Edzőmeccseken lehetőséget kaptam olyan csapatok ellen, mint pl. a Bős. Azt tudni kell, hogy Bősnek akkor nagyon erős csapata volt. Aztán ahogy megszűnt az állami gazdaság, egyre lejjebb kerültek. Ahogy mi is annak idején. A tsz-ek megszűnésével ideig-óráig akadtak ugyan szponzorok, de nem sokáig: Saturn, Gemer sörgyár, Kabát… – apu is folyton ezt emlegeti fel.
Élményszámba ment – mégha csak a kispadról is – amikor az A-ból átjöttek egy-egy mérkőzésre a játékosaink: Blahušiak, Fieber Peti, Kapko… A „dorasztban” elég jól ment, a DAC B / Dióspatony 4. ligát játszott, rendszeresen az első 3-ban voltunk. Ott kezdett csapattársamként Straka Gabi, Ďurica Jani. Gyerekként volt egy kemény borítójú kis füzetem, amibe gyűjtöttem az aláírásokat: Stano Vahala – szerintem mindent idők legjobb DAC kapusa. Majd, amikor magamra ölthettem a híres kék vagy a zöld mezét – amit kihoztak Dióspatonyba – azt sosem felejtem el. Abban védhettem, nekem ő egy példakép volt, egy ikon. Szerdahelyen mindig is jó kapusok voltak: Miro Mentel, Novota Jani, de nekem akkor is Vahala maradt az első.
Említetted a szponzorok elmaradozását, a formahanyatlást. Volt itt 2., sőt 3. liga is, majd jött a 2008-as esztendő…
Az úgymond nagy fellángolás, amivel együtt jöttek a csalódások is. Erre az időszakra nem szívesen emlékszek, persze voltak jó hangulatú meccsek Otellóval a korláton – vele is együtt fociztam. A játékosok nem kaptak fizetést, már amit hallottam. Jöttek azok a pénzek, csak valahol elvesztek, csak a sok ígéret maradt. Novota Janival beszélgettem akkoriban, mondta, hogy még a kesztyűket is a saját pénzén vette. Ennek az időszaknak is megvolt a maga sajátossága, hiszen hosszú idő után ismét 1. liga lett Szerdahelyen.
Első meccs a Nagyszombat ellen 3:0, Pinte Attilán kívül talán senkit sem ismertünk. Novota Jani akkor futott be Szencről, plusz a kameruniak, akik közül Leo Kweuke nevét egy életre megtanultuk. Bárcsak most lenne ilyen csatárunk, vagy mint Bayo! Trusa küzd, akar, szívvel játszik, de nem az a szint… Csak aztán 2008/2009-ben kiveszett az emberekből, a szurkolókból a hit. Jött a bojkott, meg a „game over”…
Ezt követte 2014, amikor egy új időszak kezdetének lehettünk tanúi. Világi Oszkár átvette a DAC-ot.
Mindenki úgy várta, mint a messiást. Aztán jöttél te is a képbe mint cápó. Újból visszatért a foci, újból visszatértek a nézők, és újból elhittük, hogy valami elkezdődhet. Ami valamilyen szinten igaz is, felépült az aréna, felépült az akadémia. Sok fiatal srác kezdett akkor a DAC és az akadémia miatt focizni. Eleinte, ha nehezen is, de jöttek az eredmények. A 2014-es esztendőben a híres bentmaradásunk mínusz hat pont hátrányból.
A Nagyszombat ellen, amikor a Szabó Otti bevágta szabadrúgásból, az valami őrület volt. Már a Nyitra ellen megvolt az esélyünk, szakadó esőben. Ezek a meccsek sok emberben megmaradtak. Az egy fantasztikus csapat volt Penksával a kapuban, Szabó Otti, Straka Gabi, ilyen játékosok hiányoznak most is, szívvel-lélekkel tudtak játszani.
Lebontották a régi stadiont, felépült az új. Ahogy mások, úgy én is figyelemmel kísértem a folyamatot. Kellett, ráfért már a klubra az új stadion és a tulajdonosváltás. Bárhogy is van, a Világi úrnak sokat köszönhetünk. A sok fikázás felé azért már túlzás. Vannak gondok, vannak hiányosságok, de akkor is egy szerethető csapat. A mi csapatunk! – én így gondolom. Hogy nem lettünk bajnokok? Még lehetünk, és leszünk is egyszer. Amikor 2., majd 3. ligát játszottunk, akkor is kijártam, mert akkor is a mi csapatunk volt. Ahogy most is kijárok.
Persze morgok, ha kikapunk, de ki nem? Megfordul a fejemben, hogy ez volt az utolsó, egy darabig nem jövök. Aztán eltelik a hét és már el is felejtettem, mit mondtam.
Ez már nem az a B-közép, mint régen. Én a Mucseszt valamilyen szinten – és nem azért, mert az unokatestvérem – sajnálom. Látom, hogy mit tesz bele szívvel-lélekkel, és az emberek nem értékelik. Én ezt nem is tudnám csinálni, szurkolok a csapatnak, de nem tudnék hangadó lenni. Sokszor felhúzom magam. Walti Mexi barátommal – aki egyben a munkatársam is – mindig megvitatjuk…
Végül jöjjön a záró kérdés: mit jelent számodra a DAC?
A mindent? A DAC miatt kezdtem el focizni, Vahala miatt. Nekem, ha a sportot nézzük, minden a DAC! Tősgyökeres dunaszerdahelyiként más klub nem jöhetne szóba. Olyat nem tud mondani nekem senki, hogy haragszom a DAC-ra, mert ez vagy az. Esetleg, hogy nem szeretek DAC-ra járni és fúj Világi. Nem, nekem a DAC, az a DAC! Földhöz vágtam már a sálam, megfogadtam, hogy soha többé… Munkatársaim csak nevetnek rajtam. Waltival egymást váltjuk: jössz meccsre? Persze, hogy megyek! Apu szerettette meg velem, ők jártak annak idején, mostanában kevesebbszer. Ugyanígy a fiam, együtt járunk. Nem tudok rossz szót mondani erre a csapatra. Ezeket a fiúkat akkor is szeretni kell, hisz úgymond a mi fiaink. Így gondolom…
Sokan gondoljuk így, Tibor. Köszönöm a beszélgetést. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
