A csallóköziek Kassán elnyerték a súlyemelő bajnoki címeket

Fotók: Lengyel Ákos archívuma 

Két évvel ezelőtt ismertem meg Lengyel Ákost, aki egy igazán alázatos, nagylelkű és inspiráló sportoló. A dunaszerdahelyi születésű Ákos 7 éve vezeti saját funkcionális edzőtermét, és több nemzetközi versenyen is részt vettek az elmúlt évek során. Mindig izgatottan figyelem, milyen kitartóan küzdenek, a család és a munka mellett a sportnak szentelik az életüket, és sorra nyerik a bajnoki címeket.

Szerencsésnek éreztem magam, mikor visszaigazolásként kaptam egy üzenetet Ákostól, akivel még 2022-ben beszélgettünk a sport iránti szeretetéről: „képzeld, hétvégén Sziszivel mindketten szlovák egyéni bajnoki címet szereztünk. Október 12-én és 13-án a szlovák egyéni súlyemelő bajnokságon hárman is részt vettünk Dunaszedahelyről a nagymegyeri csapat színeit képviselve”. Ekkor jött a gondolat, írjunk róla, milyen eredményesen sikerült október második hétvégéje, legyünk büszkék a csallóközi sportolóinkra!

„Kétfajta súlyemelő bajnokság létezik Szlovákiában, egyik a csapatos, a másik pedig az egyéni, amelyek csupán egyfordulósak. Aki félprofi szinten (család és munka mellett igyekszik beszorítani több edzést egy héten) űzi a súlyemelést, annak ez a szlovákiai sportesemény az egyik legkiemelkedőbb és legelérhetőbb”

– emelte ki Ákos az első gyors kérdésem után.

A tavalyi év során több sikeres eredménnyel is büszkélkedhet Ákos és csapata, ám ez éven sikerült a dobogó legfelső fokára is felállniuk. Az egyéni Szlovák Súlyemelő Bajnokságra Kassán került sor. Maga a verseny kétnapos volt, az első napon a nők, míg a második napon a férfiak mérettették meg magukat.

„Ez egy nagyon komoly versenynek számít, hiszen ide csak azok a sportolók jelentkezhettek, akik a kiemelkedő eredményekkel kvalifikálták magukat. Hozzátenném, hogy a két nap folyamán volt doppingvizsgálat és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség is jelen volt”

– tette hozzá Ákos, aki nemcsak edzőként, hanem egyéni sportolóként is örülhetett az elért eredményeknek.

„Tegnap sikerült megvédenem a súlyemelő bajnoki címemet a 73 kg-os súlycsoportban. Két egymást követő évben is felállhattam a dobogó legfelső fokára. Idén ez a verseny foglalkoztatott leginkább, a sok rehab, prehab, nyújtás, masszázs, megfelelő táplálkozás és a heti 6 súlyemelő edzés mind-mind szerepet játszott a sikeres felkészülésben”

– olvasható Ákos közösségi oldalán.

Büszkék vagyunk rátok! Sportolásra fel!

 


EREDMÉNYEK
Lentulayová Melinda – 64 kg súlykategóriában – 45 kg szakítás, 63 kg lökés – 4. helyen végzett.
Ravasz Szilvia – 59 kg súlykategóriában – 6/6 sikeres emelés, 61 kg szakítás, 76 kg lökés – magabiztosan megszerezte az 1. egyéni aranyérmet.
Lengyel Ákos – 73 kg súlykategóriában – 91 kg szakítás, 121 kg lökés, 6/6 sikeres emelés – 2023-as és a 2024-es évben is sikerült a dobogó legfelső fokára állnia, elnyerve az aranyérmet.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább