A cikk megjelent a Klikk Out 2024/12. számában.
Minél többször megyek, annál nagyobb étvággyal vágok neki újra és újra a dél-afrikai kalandozásaimnak. Egyre otthonosabban mozgok e messze vidéken, egyre több az ismerősöm, és szinte bármilyen aggodalom nélkül utazom a világ e csodaszép szegletére, annak ellenére, hogy szinte mindenütt „különösen veszélyes” turistacélpontnak minősítik. Nem véletlenül, a világ tíz legveszélyesebb városa közül öt itt található. A veszélyek ellenére annyi gyönyörrel lát el ez a csodavilág, annyi szépséget nyújt, hogy szinte elfelejtek félni…
Elfelejtek félni, mert nagyon szeretek élni, ezen belül az egyik legnagyobb szenvedélyem a utazás. Imádom a magam által megszervezett utazásokat, olyan útvonalakat, amelyekről még a világhálón is nehéz információkat gyűjteni. Egyike vagyok azoknak, akik mostanra bejárták Dél-Afrika legfontosabb nevezetességeit, mindezt bérautóval, saját bőrömön tapasztalva az utazásom minden egyes pillanatát. Legutoljára sem volt másképp, ám mégis minden másként alakult, mint azt az ember eltervezi. Merre jártunk, milyen ételeket fogyasztottunk, hol laktunk és mindezt mennyiért? Megpróbálom összeszedni egy csokorban mindazt, ami szükséges lehet egy esetleges dél-afrikai kiruccanáshoz, ám ha semmiképp sem mersz nekivágni egyedül, ez esetben keress bátran! Ellátlak jótanáccsal, útvonallal, egyebekkel, ám ha csapatként szeretnétek részt venni egy nem mindennapi, hatalmas kalandban, szívesen elkísérlek az úton, egyszersmind intézek mindent a utazás kezdetétől a végéig, akár egy magyar nyelvű idegenvezetőt is egyenesen Fokvárosból.
Kezdjük ott, hogy még életemben nem repültem a világ legnagyobb utasszállító repülőgépével, az Airbus A380-al. Az Emirates jóvoltából Bécsből Dubai érintésével végik élvezhettem az utazást egészen Johannesburgig, ami összesen tizennégy óra repülést igényelt. Soha eddig egyetlenegy járaton sem volt oly kényelmes a turistaosztály, mint a már említett „vasmadárban”. Ha mindehhez hozzáadom az Emirates által felszolgált ételek minőségét, az italokkal és egyebekkel kedveskedő légikisasszonyok vendégekhez való hozzáállását, nem marad más, minthogy elismerjem, hogy valóban a legjobb légitársaság, amellyel eddig dolgom akadt. A teljes repülési időből sikerült szinte nyolc órát mély álomban töltenem, ami magáért beszél.
Mibe került mindez? Ha időben megveszed a jegyed, akkor hat-kilenc darab száz eurós bankóért már megvásárolható a repjegy, amelyhez még százötven eurónyi összeget kell kicsengetni a szlovák állampolgároknak a turista vízumért, amely igényléséhez szükséges csatolnod egy meghívólevelet, szállásfoglalást, és három hónapnyi bankkivonatot. Természetesen lehetséges olcsóbb jegyet is „szerválni”, ám az nem az Emirates, és biztosan nem A380-al repülsz. A dubai reptéren – tapasztalatból mondom – amennyiben hosszabb az átszálásod, inkább térj be egy lounge-ba, és ott teljes ellátással várd ki a gépedet, minthogy egy étteremben, vagy a várakozóban töltenéd el a több órás időt. Egyébként nagyon egyszerű a tájékozódás a dubai reptéren, minden szükséges információ szépen láthatóan ki van jelölve. A reptéri éttermek kínálatától nem dobtam el a agyamat, ám ez van…
Már nagyon örülök annak, miután észreveszem, hogy ereszkedni kezd a gépünk a landoláshoz és hamarosan meg is teszi azt az O. R. Thambo johannesburgi nemzetközi repülőtéren. Egyszerű és gyors az ügyintézés, de néha kikapnak valakit a sorból, mint legutoljára jómagamat is. A poggyászomban lévő lóbab miatt volt egy kis hiszti, amit a helyszínen megoldottam a tisztviselő úrral. Miután kilépünk a főcsarnokba, az első utunk minden esetben a második emeleten lévő Ocean Basket étterembe vezet, ahol mindig brutálisat étkeztünk. Most is egy baráti társasággal utaztam, akik egy egyhetes safari túrán vettek részt. Az ő magán séfjükként tevékenykedtem az ottlétük során, majd készítettem a finomabnál finomabb jellegzetes hazai ételeket. Mivel a szafari helyszíne kissé odébb van Johannesburgtól, így még gyenge kilenc órát utaztunk terepjáróval a végállomásunkig, a farmig, amely a Kalahári-sivatagban található, és ahonnét a legközelebbi civilizáció kétszáz kilométerre él a farmtól. Összességében, miután kiléptem a házamból, másfél napi utázásba telt, míg célhoz értünk. Az egy hét simán eltelt, hiszen nem sokat voltam a konyhán kívül, ám sikerült egy-két alkalommal részt vennem egy-egy túrán, amely igazán izgalmas időtöltésnek bizonyult.
Szinte minden esetben a szafari után jön el az én időm. Egy-két barátommal megtervezek egy kisebb-nagyobb körutat, amelyet a többiek távozása után iktatunk be. Nem volt ez másként most sem, és jelen esetben főképp Fokföld esett áldozatul. Johannesburgból Fokvárosba repültünk, majd a reptéren béreltünk egy autót. Napi egy zöldhasúért egy hét személyes Suzukira esett a választásunk, így mondhatni, hárman teljes kényelemben utaztunk mindvégig. Az első éjszakát értelemszerűen Fokvárosban töltöttük, ahol a hotel Sky nyújtott nekünk menedéket. Őrzött parkoló, tiszta szobák, pazar kilátás, reggeli az árban mindez megfizethető ötvenesért személyenként. Estére a vacsorát a szállodai étteremben tudtuk le, mivel eléggé fáradtak maradtunk az utazás után, és tudtuk, hogy a másnapot szinte az egészet az autóban fogjuk tölteni.
Reggeli után azonnal „bevettük” Fokvárost, egy órás hajóúttal egybekötve, majd ebéd után elindultunk a Jóreménység fokához, a világ egyik legszebb panorámájával rendelkező útján, a Chapmans Peak-en. Már előre jeleztem a fiúknak, hogy bizony mire odaérünk a Jóreménység fokához, nem marad sok időnk az összes csoda megtekintésére, amelyet az a nemzeti park nyújt, mivel a park csak este hat óráig tart nyitva. Egyébként húsz euró környékén van a beugró személyenként, és fontos, hogy délig mindenképp a helyszínre érjünk, mert egyébként rohanva kell bejárnunk az egészet, ami nem a legkényelmesebb opció. Mivel ezt már lekéstük, így úgy döntöttünk, hogy beiktatunk egy kora esti vacsorát a hírhedt Black Marlin étteremben, amely az egyik legjobb választás az úton odafelé. Volt is nemulass, hiszen a friss osztrigájuk világhírű, ám a többi főétel fogyasztása is kiemelkedő élményt nyújtott. Vacsorázás után iparkodtunk szállást keresni, amelyre segítségül hívtuk az Airbnb-t és a Booking applikációkat, ám nem gondoltam volna, hogy Simons Town közelében ez ennyire nehéz lesz. Közel három órát töltöttünk el a szálláskereséssel, míg a várostól kissé távolabb megtaláltuk a tutit! Village farm, a lehető legjobb választás volt. Éjszaka nem ajánlatos autóval közlekedni, ennek ellenére már este tíz óra is elmúlt, mire rátaláltunk a szálláshelyünkre. Hatalmas léptekkel foglaltuk el a szobánkat, majd fáradtan vetettük bele magunkat a kényelmes ágyikónkba. Reggel frissen, kellőképpen kialudva ébredtünk, meséset reggeliztünk, majd jobban szemügyre vettük a szállásunk helyszínét, hiszen éjszaka nem láttunk belőle valami sokat. Csak ámultunk-bámultunk, hogy hova is keveredtünk, oly mesés látvány tárult elénk a reggelizés közben, miután lassan összepakoltunk, és jó reményekkel elindultunk a Jóreménység fokához.
Jóreménység foka, már csak a nevét kiejteni is csodálatos, nemhogy mindazt a festői tájat személyesen szemügyre venni, amelyeket ez a szédületes nemzeti park elénk tár. Ezen a ponton találkozik az Indiai-óceán az Atlanti-óceánnal, itt szinte mindig sokkal szelesebb az idő, mint bármelyik más ponton, emellett a gyakori sűrű köd, a magas sziklafalak és a kiismerhetetlen sekély part menti vizek miatt régebben az egyik legnehezebben hajózható pont volt a világon. Nem is csoda, hogy jelenleg is több száz hajóroncs alussza mély álmát a tengerfenéken. Megmásztuk a kilátópontot, amely csodás volt, majd a híres világítótoronyhoz már felvonóval mentünk. Amennyiben van időd, és testileg is olyannyira fittnek érzed magad, hogy a lenti ponttól egészen a világítótoronyig végig gyaloglod az utat, oda-vissza megtehető négy-öt óra alatt. Mindenképp ajánlatos gyalog menni, hiszen tömérdek csodát rejt az egész út folyamán a táj, és szemet-lelket gyönyörködtető látványban részesít. Miután visszatértünk a toronytól, a felvonó lábánál található egy étterem, ahol egy kissé felfrissültünk, megpihentünk, majd strucc carpacciót is kóstoltunk.
A további két nappban az uticélunk Stellenbosch maradt, amely magában is megér egy misét, így a világ egyik legismertebb borvidékét, és annak teljes gasztronómiai élményét a legközelebbi cikkemben osztom meg veletek. Egy mondatban: Stellenbosch Dél-Afrika Toscánája! És mi ezt kellőképpen meg is éltük…
