FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A címben szereplő kérdést egyáltalán nem iróniának szánom, s úgy gondolom, vagyunk ezzel így páran. Amíg a klubvezetés kizárólag feltörekvő játékosokra épít, és nem hajlandó mélyebben a zsebébe nyúlni, addig teljesen felesleges olyan szakemberre bízni a csapat irányítását, aki majd az első három hónapban a helyi viszonyok elsajátításán kénytelen dolgozni. Lefordítva: lásd az esztendő utolsó bajnoki mérkőzését. Pozsonyban nemcsak hogy volt keresnivalója a DAC-nak, de talán az év legjobb teljesítményét is nyújtotta. Mindezt Braňo Fodrekkal a kispadon, aki tökéletesen ráhangolta csapatát a Slovanra!
Pedig a napnál is világosabb, hogy nekünk jelenleg nem az égszínkékekkel kell versenyt futnunk, hanem saját magunk árnyékából kilépve feledtetni az elmúlt hónapok gyatra teljesítményeit. Feledtetni azt az eszement taktikát, amihez nem volt meg a megfelelő játékoskeretünk, de talán a szakmai tudásunk sem? Mert lám, ugyanezzel a kerettel egyenrangú ellenfelei tudunk lenni a Slovannak, méghozzá annak saját otthonában. Nos igen, bebeszélhetjük magunknak, hogy a pozsonyiak fáradtak voltak, akiket a játékvezető „kénytelen volt” kisegíteni, de…
De az a tény, hogy „háromszögeléssel”, sőt már-már presszinggel vezetjük a támadásainkat, lövések és kapura tartó lövések számában pedig a hazaiak fölé kerekedünk, nem a Slovan fáradtsága, hanem a mi bizonyítványunk. Látod Xisco Muñoz, tudnak ezek a srácok! Meglehet, nem a munka keménységére kellett volna összpontosítani?
És akkor a vereség is megbocsájtható! Persze nem azt mondom, hogy hibátlanul játszottunk, hiszen minimum a két bekapott gólunkat hibák előzték meg. Viszont egy ilyen játék már méltó lezárása lehetett a DAC jubileumi évének – amitől valljuk be, mindannyian sokkal többet vártunk. Ez már sokkal inkább DAC-os volt! Nem lehet folyton csak szidni, látnunk kell azt is, hogy lehet mire építenünk. Az első félidőben több ziccert dolgoztunk ki, és kiléptünk a pozsonyiak támadásaira, megakasztva vele ezzel, hogy a kapunk elé kerüljenek.
Nyilván mindig lesznek negatív hangok, akiknek majd semmi sem jó. Lehet, néha én is felülök erre a „vonatra”, mert annyiszor hallom tőlük, hogy hellyel-közzel szinte bevésődik a gondolataimba. Ilyen kritika fogalmazódott meg egyesekben a DAC Film kapcsán is, ezért szkeptikus voltam, amíg nem láttam saját szememmel.
December 12-től vetítik az anyaországi mozik Tőzsér Ádám rendezésében azt a DAC-ról szóló dokumentumfilmet, amely klubunk 120 éves fennállását öleli fel, de egyben tanúságtételként szolgál a felvidéki magyarság sorsának alakulásáról is. Mivel a premier előtti dunaszerdahelyi bemutatóról lekéstünk, a győri meghívást nem utasíthattuk vissza. És milyen jól tettük! – ezúton is köszönet érte a rendező úrnak. Szerintem ez a film úgy van rendben, ahogy az megszületett. Van füle, farka, van mondanivalója. Választ ad pl. arra a kérdésre is, hogy mi a különbség egy dunaszerdahelyi és egy anyaországi magyar polgár feltétlen ragaszkodásában és hazafias gondolkozásában.
Mert amit évekkel ezelőtt felvidékiként le mertem írni egy szurkolói dal szövegében, teszem azt győriként, már nem olyan biztos: „Magyar volt az apám, az lesz az unokám!” – ez a DAC, az örök dac, ami bennünk él és élteti megmaradásunk. Nekünk sosem lesz mindegy, „porba hullott mag” maradunk-e nyelvünk, kultúránk és az iskoláink nélkül!
Kihegyezve a történetet a Slovan elleni rangadókra is, amelyek mindenkor többet jelentenek egy egyszerű bajnoki mérkőzésnél. Erre a legutóbbira szintén gondolva, ahol a játéktéren kívül a lelátókon is kezdetektől „dúlt a harc”. De míg ők Bős vizét engednék ránk, addig tőlünk „csak” a büszke Ria-ria Hungáriát kapják. Adja Isten, hogy egyszer legyen olyan csapatunk, akikkel a zöld gyepen érünk célba, s akkor kiabálhatnak! Senki sem fogja hallani, mert a hajrá, DAC sokkal hangosabb lesz. És talán a kis Weissről is elmondhatjuk majd, hogy aki visszavonult, az vissza van vonulva!
Most őszintén, ha az első félidő után 0:3 világított volna az eredményjelzőn, szólhatott volna bárki egy szót is?
Ramadan ziccerét védte bravúrral a hazaiak kapusa, Bassey lövése a felső lécen csattant, és Andzouana, ha lövés helyett lepasszolja a labdát a két érkezőnk valamelyikének? Aztán a második játékrész elején Mendez buktatása a tizenhatoson belül? Erre jött a hazaiak vezető gólja, szinte a semmiből. Igazságtalan ez foci – 1:0. Mégsem rogytunk térdre, hanem néhány perc elteltével egy szögletet követően kiegyenlítettünk: Brunetti fejjel Tuboly Mátét találta meg, aki közelről nem hibázott – 1:1. Mindössze négy percig tartott az örömünk, Herc meggondolatlanul fejelt haza – ha ez volt egyáltalán a szándéka – amire a Slovan játékosa csapott le, szintén fejjel – 2:1.
Hiába az akarat, a pozsonyiak második góljára már nem tudtunk válaszolni.
Xisco Muñoz menesztését követően Braňo Fodrek mindössze három mérkőzésre kapott megbízást. Két döntetlen és egy vereség lett a mérlege, de furcsamód, éppen ezen a vesztes találkozón muzsikált a legjobban a sárga-kék gárda. Száz szurkolónk utazott vonattal, busszal, autókkal a Téglamezőre, hogy hangjukkal támogassák szeretett csapatunk. Minden igyekezetünk ellenére a Slovan otthon tartotta mindhárom pontot egy olyan mérkőzésen, ahol a döntetlen sokkal igazságosabb lett volna. A negyedik helyen zártuk a 2024/25-ös bajnoki kiírás őszi idényét. Amiből majdhogynem elegünk lett, az egycsapásra nagyon fog hiányozni. Folytatás tavasszal, reményeink szerint hasonló módon, megerősödve, kitartó lendülettel! Hajrá, DAC!
SLOVAN–DAC 1904 2:1 (0:0)
Gólszerzőnk: Tuboly Máté
DAC: Popović – Andzouana, Kacharaba, Brunetti, Mendez – Herc (75. Bősze), Bajo, Tuboly – Yapi (60. Gruszkowski), Bassey (75. Almási), Ramadan (85. Vitális).
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Slovan–DAC (2:1) mérkőzésről
FOTÓK, VIDEÓK: Pontot nem, de gólt szerzett a DAC Téglamezőn
