FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Jó néhány esztendő telt el azóta, hogy magam mögött hagytam a Rózsaligeti „felhőkarcolók” árnyékát. Nem, ugyan nem itt születtem, mégsem tudnám máshol kezdeni a sort, mint az Észak 1. lakótelep egykori játszóterén, amiből mára néhány betontorzón kívül semmi sem maradt. S mert nem kezdhetem minden visszaemlékezésem úgy, hogy: „annak idején, amikor még a nagyszüleimnél szolgáltam”, én most a sztori végével indítok. 2024-et írtunk…
Tavalyi nyáron történt, aztán őszelő lett, majd tél. A jó ideje hátrahagyott, de szívemnek mégis oly kedves Rózsaligeti lakásomat csinosítgattuk a sógorral, amikor irtózatos robajra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, s látom ám, amint az egykori játszótér gyermekektől néhány évtizede megárvult homokozói körül tüsténkednek a munkások. Amikor a játszótér helyén piacot létesítettek, ezek a homokozók a piac kerítésén kívülre kerültek, akárcsak egy enklávé. Persze homok már réges-rég nem volt bennük, csupán a négyzet alakú betonkoszorúval körbevett betonhengerek. Egy nagyobb és két kicsi, klasszikus játszótéri tartozékai a múlt rendszernek. Annak idején ezeken formáztuk a homokkalácsot, vagy ugráltunk át egyikről a másikra, mint a megkergült „zergék”.
20-30 éve, de lehet több is, hogy feladat nélkül maradtak, most viszont egyszeriben nekiállnak bontani? Ottfelejtették őket a betonfal tövében, de valamiért hirtelen fontos lett az eltávolításuk?! Mire gondoljon az ember? Mi épül ide? Ide is?
– Tegnap kora reggel kezdték – mondta András –, aztán egész nap püföltek valamit.
– Pontosan tudom, mi az a valami! Két betonteknő a vén gesztenyefa alatt, két homokozó. Meg téridomok betonból és a betonfal. Mennyit bújócskáztunk köztük anno! – válaszoltam. Azokban még volt „materiál”! – folytattam a játszótér történetét az ifjú sógornak, akinek korából kifolyólag még emlékfoszlányai sem lehettek a helyről.
Sokat cikkeztem róla, hogy a Rózsaligetben nincs játszótér! Pedig volt több is, igaz, más-más korszakban. Az a párját ritkító, betonfallal körbevett játszótér, apró gyermekkorom világa. Szemben, a mai Rózsakert szélén pedig már gyakorló szülőként a nagyfiam ifjúkorának korszaka.
Az az öreg, itt a piac helyén még 1970-ben, a szemben lévő szökőkút, közepén horganyzott lemez-téridommal 1973-ban készült el.
Mára szökőkút sincs! Hinnéd-e, hogy az egykori játszótér egyes elemei a nagy melegben, ha nem is szökőkúttá, de amolyan korabeli párakapuvá változtak? A hullámos mászókán, avagy a hullámvasúton lévő apró szelepek az égnek meredeztek, amelyekből nyáron víz spriccelt. Mellette egy alacsony, kör alakúból szintén.
A gondnok közkívánatra megnyitotta a csapot, ami gyerek ott volt, menten összesereglett körülötte, hogy poros arcát hűsítse.
Odébb, a ringlispílszerű körhinta szintén megtelt gyerekekkel, ám az egyszerű hintákért sem kellett hosszasan sorban állni, mivel eleget készítettek belőlük. Hol volt még akkor az EU-s norma!? Acél- és betonboldogság volt ez, fából csupán a padokat ácsolták combomnyi gerendákból, meg a hinták ülőkéit vékony lapokból. Ilyen felhozatal mellett az emberfia már nem vágyott a „tilosban” játszani, szúrós rózsatövek és bokrok között hancúrozni. Ahogy „fűre lépni” sem, amiért ha jött a „szürke egér”, biza szidást kaptunk.
Az 1990-es évekre eléggé lepusztult a gyermekbirodalom és esténként a szabados világ kétes alakjaival telt meg.
Később a város nem messze innen, a mai Rózsakert szélén új játszóteret alakított ki. A régit felszámolták, helyén piacot létesítettek. Majd néhány esztendő múlva az új játszóteret annak balesetveszélyes állapota miatt szintén szétszedték. Pedig „szabványos” volt! Így történt meg hát az a csúfság, hogy amiért annak idején harcoltak, és még az újságokban is felszólaltak, eltűnt, elveszett. A kilencemeletesek között lévő, alacsony, sárga kerítéssel körbevett kis játszótér sem élte meg a „tegnapot”. A Rózsaliget hosszú időre játszótér nélkül maradt.
Aztán lett ám nagy csodálkozás tavaly, amikor a szétbontott betontörmeléket elszállították és a földkupacok mögül egyszercsak előbukkantak az első játszó-alkalmatosságok!
Sőt, még térkővel kirakott járdát is építettek, ami a játszótérhez vezet majd. A hinták, a csúszda, a homokozó már áll, de padok és kukák szintén kihelyezésre kerültek. Be kell, hogy valjam, ezúttal kellemesen csalódtam az illetékesekben! Már-már elkönyveltem magamban, hogy a garázsok mögötti, anno eredetileg röplapdapályának szánt placc, valamint az elbontott, használaton kívüli homokozók helyén majd valami kommersz dolog épül. De láss csodát, nem!
Ez bizony csinos kis játszótér lesz, vagyis már most az. És ebben a történetben az a szép, hogy az egykori Rózsaligeti játszótér, mint egy főnixmadár támad fel hamvaiból!
Tavaszra a fű is felserken, zöldbe borul. A piac kinyit, s a cserfes kofák rikkantása mellett ismét gyerekzsivajtól lesz hangos a lakótelep. Felöltözünk szép ruhába, megadjuk a módját, ikergyermekeink meghódítják és belakják majd a teret. S miközben „tesztelik” az új birodalmat, apa régi történeteket mesél. Hogy amikor nagyapám elengedte a hintát, az szállni kezdett velem, zakatolt és nyikorgott, mégis egyre feljebb repült. Ti pedig, kik mindezt egykor átéltétek – negyven, ötven, hatvan pluszosok – nosza, gyertek és szálljatok velünk újra…
MÉG TÖBB FOTÓ A RÓZSALIGETI JÁTSZÓTÉRRŐL:
BEVEZETŐ RÉSZ:
DunaSzerda-Játszóterek
