FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mai beszélgetésünkben egy igazán izgalmas témát járunk körbe – új fejezet kezdődött ugyanis Dunaszerdahely kulturális életében, hiszen a város egyik legfontosabb intézménye, a Csaplár Benedek Művelődési Központ új igazgatót kapott. Iván Péter személyében egy olyan vezetőt üdvözölhetünk, aki tele van friss ötletekkel és ambícióval, hogy új színt vigyen a város kulturális palettájába. Melyek a céljai, a tervei az intézmény élén, hogyan képzeli el a jövőt, és hogy hogyan szeretné felpezsdíteni Dunaszerdahely kulturális életét? Milyen változásokra, új programokra éseseményekre számíthatunk? És mi az, ami igazán különlegessé teszi majd a Csaplárkultot az elkövetkezendő években?
Tisztelt Igazgató Úr, kedves Péter, légy üdvözölve nálunk.
Köszönöm szépen a meghívást, és örülök neki, hogy vendég lehetek ebben a műsorban.
Én azt gondolom, hogy sokak felkapták a fejüket, hogy új igazgató neve hallatára, aki azértrégi-új igazgató, hisz a Te történeted a Vermes-villában kezdődik…
Igen, az én történetem szorosan kapcsolódik a Vermes-villához, hiszen gyakorlatilag a kulturális életben való tevékenykedésem az ott kezdődött 2011 áprilisában. Tehát akárhogy is számoljuk, majdnem 14 évet töltöttem ott igazgatóként. Most ugye jelen pillanatban az a tényállás, hogy december elsejétől én vagyok a Csaplár Benedek Művelődési Központnak az igazgatója, és jelen pillanatban még a Kortárs Magyar Galériának is – hogy mit hoz a jövő, azt még meglátjuk.
Amikor valaki egy ilyen feladatot kap, azért meg szokták kérdezni, hogy de igazából mit is végzett az a gyerek, mihez is ért? Ha jól tudom, a Te a Comenius Egyetemen végeztél…
Pontosan: pedagógus lennék végzettségileg, történelem és esztétika szakon. Az a különlegessége ennek, hogy én örök életemben pedagógus szerettem volna lenni. Én voltam azon kevesek egyike, aki nem kényszerből választotta ezt a pályát, hanem azért, mert tényleg ezt szerettem volna csinálni… Nos, az élet úgy hozta, hogy pont ezt nem csináltam: helyette viszont a kultúrában helyezkedtem el, és igazából a kultúrában sok mindenre szükség van – az embernek nagyon széles spektrumon kell mozognia… És nem szeretném magam nagyon előnyös helyzetben feltüntetni indokolatlanul, de van egy olyan szerencsém, hogy én érdeklődöm a technika iránt is, a műszaki megoldások iránt is, és ezt nagyon jól tudtuk kamatoztatni a Vermes-villában, és most a kultúrházban is. Tehát egyfajta kettősség van ebben a történetben: az egyik oldalon technikai beállítottságú ember lennék, a másik oldalon pedig a pedagógus, aki kiáll, aki szeret magyarázni, aki szereti megértetni és megérteni a dolgokat, illetve valamilyen szinten kommunikálni – úgy gondolom, hogy ezek az én erősségeim, amelyeket kamatoztatni tudtam itt is, ott is.
Említettem, hogy a Csaplárkult kifejezés az most már benne van a köztudatban: folytatni szeretnétek a brandépítést?
Természetesen: a Csaplárkult az egy olyan brandnév lett, amely már eléggé elterjedt a városban, és úgy gondolom, hogy ez egy jó kis márkanév abból a szempontból is, hogy szlovákul és magyarul ugyanaz. Tehát ez nagyon fontos, hogyha úgy hivatkozunk az intézményre, hogy Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, mire a végére érünk, már el is fáradunk ennek kimondásában – ha még ezt szlovákul is elmondjuk, akkor teljes lesz a káosz. Tehát azért egy egyszerűbb és frappáns névre volt szükség még az elődöm ideje alatt, és azt hiszem, hogy nagyon jó választás volt a Csaplárkult, hiszen szlovákul és magyarul is ugyanaz – nem kell lefordítani, és hát aztán elkerülhetőek a VMKDSZ és MKSDS rövidítések, amiből aztán csak a fejetlenség van. A célunk az hosszú távon, hogy ez a brandnév gyakorlatilag egyet jelentsen az intézménnyel és az épülettel, hiszen nagyon sokfajtaképpen hivatkoznak erre az épületre, azt mondják, hogy kultúrház, VMK – tehát van egy rakás megnevezés. Szeretnénk, hogyha a Csaplárkult lenne az, ami egyértelműen jelzi, hogy ez az az intézmény, amiről szó van.
Említetted, hogy december elsején álltál munkába: akárhogy is nézzük, eltelt három hónap, ez vajmi kevés azért arra, hogy az ember nagy dolgokat vigyen véghez, de azért én azt vettem észre, hogy sok minden már megmozdult, sok mindenbe belevágtatok. Konkrétan mi történt az elmúlt három hónapban?
Az elmúlt három hónapban inkább esztétikai beavatkozások történtek az épületen: ez azt jelenti, hogy a színpadunkra ráfért már egy kis felfrissítés, tehát a szőnyegek cseréje történt meg, tehát a kárpitozása a színpadnak, emellett a színpad és a színpad falai kaptak egy új festést. Ezek ugyan apró beavatkozások, de ezekre már szükség volt… Illetve a műszaki és számítástechnikai múltamból kifolyólag jöttek létre némi kis változtatások: az elektronikus bejárási rendszer, továbbá van most már egy közös szerverünk, ahova minden kolléga a maga munkáját fel tudja tölteni… És éppen ehhez kapcsolódik a legnagyobb projekt, amibe belevágtunk:
2027-ben ötvenéves lesz a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, és egy olyan nagy munkába fogtunk, hogy már most el kell kezdeni az előkészületeket. Szeretnénk ugyanis az elmúlt ötven év történelmét alaposan dokumentálni, és ehhez nagyon sok anyag van már most, és még remélhetőleg sok anyagra bukkanunk a következőkben is.
Tehát azt jelenti, hogy mi már 2027-re készülünk – ezzel kapcsolatban már gyűjtjük is az anyagokat. Ha pedig valakinél otthon még lapulna bármi fotó, videó, képek, levelek, bármilyen dokumentum, amely a művelődési központ elmúlt ötvenévéhez kapcsolódik, azt mi nagyon szívesen várjuk: digitalizáljuk és utána visszajuttatjuk az eredeti tulajdonosának.
Izgalmas év az idei Dunaszerdahely történetében: a város írásos említésének is szép dátumát ünnepli a közösség. Bekapcsolódik a Csaplár Benedek ebbe is?
Természetesen. A Csaplár Benedeknek a státusza gyakorlatilag olyan, hogy muszáj bekapcsolódni ebbe, hiszen egyrészt városi intézményről beszélünk, másrészt, hogy természetesen adja magát, hogy az ünnepi évet lezáró gálaest a színháztermünkben valósuljon meg. Mindemellett az önkormányzat az egész év folyamán készül különböző programokkal, amelyeknek egy részébe természetesen mi is bekapcsolódunk, de a nagy rendezvények – mint a Szent György Napok, vagy éppen a csallóközi vásár – nem kimondottan a mi intézményünknek a feladata, viszont ezekbe is besegítünk.
Mi minden történik a kultúrházban – mi minden zajlik ebben az épületben, amely mellett az emberek zöme csak elautózik, és annyit tud az épületről, hogy ez a kultúrház…?
Nem hiszem, hogy csak elautózik mellette, ugyanis szerintem minden dunaszerdahelyinek van egy élménye a kultúrházzal kapcsolatban. Szerintem a város lakosainak egy jelentős része állt már a színpadon, akár egy szalagavató keretén belül, vagy egy szavalóversenyen, vagy a nézőtéren ült – mert biztos, hogy volt egy olyan rendezvény, amely ezt az adott polgárt megszólította… Úgy gondolom, hogy az, ami a kultúrházban történik, az egy széles spektrumú történet: ez azt jelenti, hogy minekünk nagyon széles közönséget, tehát gyakorlatilag mindenkit meg kell tudjunk szólítani. Így előfordul az is, hogy például olyan rendezvények valósulnak meg, amit mondjuk én személy szerint nem szeretek, de igény van rá. Ebben az intézményben gyakorlatilag minden van: egyrészt vannak az időszakos rendezvények, amelyek megvalósulnak egy-egy este, vagy saját szervezésben, vagy bérbe adott körülmények között.
És itt van nálunk a Csallóközi Könyvtár, amely sokan azt hiszik, hogy a kultúrházhoz tartozik, pedig ez egy megyei fenntartású intézmény. És itt működnek a mi csoportjaink, amiből most már annyi van, hogy már talán nem is tudom, hogy tudnánk-e még új csoportot indítani, mert már nem volna hova őket elhelyezni – mert ugyan nagy ez az épület, de azért annyira mégsem nagy. Tehát nagyon sok csoportunk van, ez is egy nagy pozitívum. És ezen kívül ott van még az NFG, amit nem lehet kihagyni: az NFG egy olyan kulturális tér, amely mindenféleképpen példaértékű.
Így, ha valaki azt állítja, hogy ebben a városban nem jó a kulturális élet, az hazudik. Ha valaki azt mondja, hogy a város kulturális életét fel kell pezsdíteni, az nem mond igazat, ugyanis ebben a városban a kulturális élet nemhogy pezseg, hanem buborékzik, forr. Azt látjuk, hogy ha egy új rendezvényt szeretnénk megvalósítani a városban, akkor gyakorlatilag nincs is szabad időpont. Nem tudom azt mondani, hogy most hétfőnként elkezdünk egy beszélgető estet például, mert tudom, hogy hétfőnként is vannak már rendezvények. A péntek az szinte kizárt, hogy oda valamilyen új, állandó heti rendszerességű vagy havi rendszerességű program bekerüljön, mert biztos, hogy van egy kiállításmegnyitó, vagy nálunk, vagy máshol, vagy a Vermes-villában… Számomra az a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nincs meg még az a megfelelő összhang és kommunikáció az egyes kulturális intézmények között: nagyon sok az egymásra szervezés. Tehát, hogy ugyanazt a közönséget próbáljuk mindannyian megszólítani, akik kultúrát szervezünk ebben a városban. És előfordul még az, hogy hasonló kaliberű rendezvények egy időpontban valósulnak meg, miközben az a halmaz, akit mi meg akarunk szólítani, véges.
Mindenki ugyanabból a tóból halászik?
Pontosan, ugyanebből a tóból halászik mindenki, és ilyenkor azt érjük el, hogy megosztódik a közönség, és itt is, ott is kevesebben vannak – nagyon sokan vannak, akik mindkettőre elmentek volna adott esetben. Ebben a szerencsére már van előrelépés a városban, tehát az önkormányzat most már próbálja úgy összehangolni a kultúrát, szervező intézményeket, hogy kommunikálni tudjanak, hogy lássák egymás naptárát, hogy tudják, hogy milyen programok vannak az adott napokon, de sajnos még mindig nem elkerülhető az, hogy egy-egy új rendezvény egy olyan napra kerüljön, amikor már valami van a városban.
Milyen csapattal dolgozol?
Szerencsére egy nagyon jó csapattal dolgozom: azt gondolom, hogy ennek az intézménynek az ereje igazából a csapatban van. A Vermes-villában hárman dolgoztunk, ez nem titok, tehát voltam én, illetve a két kollégám, akik a kiállításokat rendezték, illetve a hétköznapokat biztosították be. Ez azt jelenti, hogy sokkal több feladat hárult rám, tehát én voltam, aki írtam a pályázatokat, aki elszámoltam a pályázatokkal, én voltam az, aki az alapvető könyvelési dolgokat oldottam meg, miközben ez a kultúrházban most már nincs. Nekem a legnagyobb különbség egyébként a kettő funkció között az, hogy míg a Vermes-villa egy nonprofit intézmény volt, addig most már a kultúrházban oda kell figyelni arra is, hogy a rendezvényeink rentábilisak legyenek, illetve arra is, hogy nyereséget tudjunk termelni, hiszen bármilyen fejlesztést mi meg szeretnénk valósítani, akkor ahhoz további anyagi forrásokra van szükség, és nem várhatunk el mindent az önkormányzattól – magunknak is meg kell termelni azt a bevételt, amit aztán vissza tudunk forgatni.
Elmondható az, hogy körülbelül mekkora büdzsével dolgozik a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ?
Ez nem titok, hiszen az önkormányzatoknál minden transzparensnek kell lennie, így hát a város weboldalán is könnyedén meg lehet találni, hogy körülbelül 400-450 ezer euró az, amiből a kultúrház éves szinten működik – az önkormányzat költségvetése teszi lehetővé azt, hogy egy-egy évben valamilyen emelésre kerüljön sor. Most remélhetőleg a márciusi költségvetés-módosításban emelésre fog sor kerülni – úgy néz ki, hogy fejlesztésre is sor fog kerülni a színházteremben:
a célunk az, hogy a színháztermünk a legmagasabb szintre kerüljön fény- és hangtechnika tekintetében. Ez a legfontosabb, hiszen ez a terem hozza nekünk a legtöbb bevételt. A célunk az, hogy teljes mértékben le tudjuk cserélni a jelenlegi hangrendszert, egy sokkal jobbat tudjunk bebiztosítani, még több lámpánk legyen, még professzionálisabb legyen az, ami a színházteremben van: a cél az, hogy ha jön egy nagyobb előadó, akiknek komolyabb igényei vannak, az ne hozza a saját technikáját, hanem a mi technikánkkal tudjon dolgozni, hogy elmondhassuk azt, hogy ebben a városban, ebben a színházteremben van az ország egyik legjobb hangtechnikája. Most ez a rövid távú célunk, hogy ez megvalósuljon.
Azért itt a környékben, akárhogy is nézzük – Somorja, Bős és Nagymegyer – tehát több olyan helyszín van, ami hasonlatos paraméterekkel rendelkezik: de mitől egyedi a Csaplárkult?
Mindenben. Egyrészt a miénk, dunaszerdahelyieké… Másrészt pedig nem biztos, hogy konkurencia vagyunk egymásnak: inkább kiegészítjük egymást. Nyilván vannak régiók, amelyet mi fedünk le. ÉsNagymegyernek vagy Somorjának már teljesen más a célközönsége, hiszen ez már egy másik régió. Komárom pedig aztán tényleg már egy másik országrész…
Másik dimenzió?
Egy másik dimenzió. De a Csaplárkult, ahogy mondtam, a mienk, és a Csaplárkultnak kell lennie annak a helynek, ahova, ha azt mondjuk, hogy dunaszerdahelyi kultúra, akkor azonnal erre asszociálunk: ez egy nagyon fontos célunk, és azt szeretnénk elérni, hogy ha nagy rendezvény van, akkor rögtön az legyen az első visszakérdés, hogy ugye a kultúrházban van…
Van-e kapcsolódásod a környék iskoláihoz? Van-e olyan terved, hogy az iskolákat is bevonni minél több műsorba, és megszerettetni, megtanítani az emberekkel, hogy a Csaplárkult a miénk, és ez aza hely, ahol a kultúra történik…?
Az iskolákkal már eddig is szoros volt az együttműködés: ez nem egy újdonság – az iskolásoknak vannak színházi előadások külön, vagy olyan foglalkozások, amelyek kimondottan a diákokat szólítják meg. Ez eddig is így volt, ezután is így fog működni, tehát ebben nagy újdonság nincsen. Amiben még fejlődnünk kell, az az, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni a fiatalabb korosztállyal. Tehát tudjuk azt, hogy van egy generáció, amely Facebookot használ. Ez a generáció most már úgy látjuk, hogy ez az idősebb generáció lesz… És akkor ott van az a tizenéves korosztály, amely ezeket azért nem használja, mert ott van a nagymama, ott van az anyuka, apuka, velük nem szeretne egy platformra kerülni, mert az…
…boomer?
Boomer, meg hát olyat mutat meg, amit lehet, hogy nem szeretne a szülei elé tárni, hogy mit művel ő a közösségi médiában… Ezért mondjuk ott van a Tiktok például. Na most értjük, hogy van Tiktok, nekem is van, le van töltve a telefonomra, megnézem rajta a tartalmakat, de én személy szerint nem tudnék rá tartalmat gyártani, mert ez már egy teljesen másik nyelvezet, amivel ott kell kommunikálni. És ez a nyelvezet már nekem nincs meg.
És erre felkészül a Csaplárkult?
Készülünk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy a célcsoportnak megfelelő tartalmakat gyártsunk. Az Instagramon ugyanez a helyzet – a célcsoportnak megfelelő tartalom kerüljön föl, minél több reals-szel, minél több kisvideóval… A TikTok még előttünk áll: éppen ezért biztos, hogy szükségünk lesz egy külső segítségre – egy olyan szociális médiához értő fiatal csapatra, akik besegítenek nekünk ebben a szociális médiában; én nem vagyok rá alkalmas, és a kollégáktól sem szeretném elvárni, hogy egy új nyelvezetet tanuljanak meg, vagy olyat csináljanak, amit eddig még nem csináltak – biztos, hogy ebben külső segítségre lesz szükség…
Ez felhívás keringőre? Tehát aki akar ebben dolgozni, ezt kell jelentkezzen nálatok?
Ehhez azért még meg kell találjuk a költségvetési hátteret is: mint mindennek ennek is pénzügyi háttere van – tehát ehhez még idő kell, de folyamatosan felépítjük. Nem lehet mindenbe egyszerre belefogni, mert az embernek a fejére nő az egész. Úgyhogy szépen folyamatosan haladunk előre, hogy minden platformon megfelelően tudjunk kommunikálni, és mindenkihez eljusson az információ, nemcsak arról, hogy milyen rendezvény lesz – hanem arról is, hogy milyen rendezvény volt, és hogy aki nem jött el, az miről maradt le?
Ez most számodra egy ötéves megbízatás.
Ez egy ötéves megbízatás.
Ha ezt így nézzük, akkor a 2025-ös esztendő rögtön „nagy falat”: 770 éves ugyanis a város első írásos említése. Mindjárt itt a nyár, mert ahogy Te belecsöppentél, gyakorlatilag már a nyarat tervezi a kultúraszervező…
…sőt, már a szeptembert bookoljuk!
És mi várható tavasszal?
Nos, ami eddig le volt kötve rendezvényként, azok megvalósulnak: több színházzal dolgozunk együtt, de akinek bérelt helye van, az a Thália és a Jókai! A jövőben is fogunk színházi előadásokat vásárolni.Viszont amit most elkezdünk, az az, hogy egy kicsit komolyabb hangvételű színdarabok is műsorra kerüljenek. Eddig azt vettük észre, hogy a vígjátékok azok, amelyek a legnagyobb sikert aratják…
…az emberek szeretnek nevetni.
Az emberek szeretnek nevelni: de ahogyan az élet sem csak a nevetésről szól, úgy a színház sem csak erről szól. Úgyhogy most próbálunk komolyabb hangvételű darabokat lekötni – de nem bérletes előadásban, hanem külön. Már április elsején is egy ilyen előadással rukkolunk elő, ami egy nagyon kemény dráma lesz – meglátjuk, hogy ez mennyire fogja megszólítani a közönséget: nyilván kisebb nézőszámmal fogunk dolgozni, de azt gondolom, hogyha nem mutatjuk meg a dunaszerdahelyieknek azt, hogy milyen a színháznak a többi oldala, vagy nem mutatjuk meg azt a jövőben, ahol próbálnék valamiféle kortársabb darabokat is becsempészni a repertoárba, ha nem mutatjuk meg, hogy milyen a mai színház, napjaink színháza, akkor nem tudjuk őket megfelelően nevelni. Ugye sokan nem jutnak el mondjuk budapesti színházakba – ők szeretnek hozzánk járni Dunaszerdahelyre…
Sőt igazából a célunk az kell, hogy legyen, hogy mi elhozzuk a budapesti színházat ide Dunaszerdahelyre! Nyilván olyan darabokra kell gondolni, amelyeket technikailag meg tudunk oldani – hiszen nekünk nincs olyan színpadunk, mint mondjuk egy budapesti top színháznak… De amit a technikai lehetőségek megengednek, azt szeretném elhozni – és pontosan azért, hogy neveljük egy kicsit a közönséget is:megmutassuk, hogy mi az, ami most például Budapesten menő, és hogy a jó előadások legyenek itt a Csaplárban…
És azért is, hogy engedjük el azt, hogy mi egy vidéki kisváros vagyunk – engedjük el ezt a gondolatot, verjük ki a fejünkből azt, hogy ez egy vidéki kisvárosnak egy vidéki kultúrháza, és higgyük el magunkról azt, hogy Dunaszerdahely nekünk a világ közepe! És próbáljunk meg úgy gondolkodni, hogy a mi világunk közepén a legjobb dolgok történnek meg, amit a lehetőségek megengednek.
Szlovák darabokat is láthatunk majd?
Voltak próbálkozások – néhány szlovák darab most is tervben van, de inkább az iskolák számára, mint az esti műsorsávban. Jelen pillanatban nincs még akkora igény a szlovák előadások iránt, tehát nem tudnánk rentábilisan megvalósítani egy előadást. Nyilván van egy ár, hogy mennyiért jön el a színház:nekünk azt az összeget minimum ki kell termelni, hogy legalább nullszaldósan fusson egy-egy színdarab. Nem beszélve arról, hogy hasznot is kellene termelnünk.
A városban működik a megye által fenntartott közművelődési intézet is: ott is igazgatóváltás történt nemrégiben – lesz vajon együttműködés a két intézmény között?
Nemhogy lesz, hanem van is együttműködés a két intézmény között: úgy gondolom, hogy példás a mi együttműködésünk. A kezdet kezdetén nagyon fontos volt számomra az, hogy felkeressek minden intézményvezetőt, és mindenkivel kialakítsak egy jó munkakapcsolatot. Éppen ennek lesz az első ékes példája áprilisban a Költészet Hete, amit már elmondhatjuk, hogy Dunaszerdahely költészethez kapcsolódó kulturális intézményei közösen szerveznek: létrehozunk tehát egy olyan rendezvénysorozatot, amelyben benne van a könyvtár, benne van a Csaplárkult, benne van a Népművelési Központ és benne van a Csallóközi Múzeum… És ez egy indítása valami közös jónak: ezlesz az első ilyen próbálkozás, és ha ez beválik, akkor szerintem gyümölcsöző lehet aztán a jövője…Együttműködünk, és az együttműködésből csak jó dolgok jöhetnek ki.
Hát, hogy virágozzék a jó, ezt kívánom Neked: az öt esztendőhöz töretlen lendületet, kitartást, jó csapatot és lelkes közönséget! Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.