A cikk megjelent a Klikk Out 2025/03. számában.
Sandy Hook tanulságai
Január 16-án késes támadás történt egy szepesófalui gimnáziumban, melynek két halálos áldozata, illetve egy súlyos sérültje volt. A szörnyűség talán megelőzhető lett volna, hiszen az elkövető tanúsított már erőszakos viselkedést a múltban, de akkor könnyen megúszta a dolgot. Az mindenesetre biztos, hogy az áldozatok hozzátartozói számára ezentúl mindig is sötét dátum lesz ez. Szerencsére nálunk viszonylag ritkák az ilyen jellegű támadások, ám a tengerentúlon, az Egyesült Államokban több véres kimenetelű tragédia zajlott le az elmúlt évtizedekben. Az egyik legsúlyosabbról ejtünk szót a következőkben, különös tekintettel a tragédia utóéletére. Merthogy nem volt elég, hogy elvesztették a gyermeküket, az áldozatok szüleit számtalan atrocitás érte évekkel az iskolai lövöldözés után is.
Mi történt pontosan?
2012. december 14-én a Connecticut állambeli Newtonban egy Adam Lanza nevű fiatal férfi halálos lövést adott le édesanyjára, majd a helyi Sandy Hook nevet viselő általános iskola felé vette az irányt. Az anyja által legálisan vásárolt fegyverekkel ment be az épületbe, ahol 20 első évfolyamos diákkal és az őket védeni igyekvő hat iskolai dolgozóval végzett, majd öngyilkosságot követett el. Lanza mentális problémákkal küzdött, és egészen biztosan előre eltervezte tettét, de a pontos indítékot a vizsgálatoknak nem sikerült kiderítenie.
Az első segélyhívás 9 óra 35 perckor futott be. A rendőrség perceken belül a helyszínre ért, de addigra már minden lezajlott, csak a túlélőket tudták evakuálni az iskolaépületből. Hamarosan az első híradások is megszülettek, és az ilyenkor gyakori káoszban pontatlan vagy téves információk is nyilvánosság elé kerültek. Kezdetben Adam Lanza bátyját hitték az elkövetőnek, hiszen annak zsebében az ő okmányait találták meg. Feltételezték, hogy Adam anyja az intézményben dolgozott régebben, valamint hogy Adam előző nap összekülönbözött az iskola néhány alkalmazottjával, de mint kiderült, egyiknek sem volt alapja. Az első sokk után mindenki próbált értelmet keresni a felfoghatatlan borzalomban, nem sok sikerrel. És volt, aki el sem hitte, hogy ez megtörténhetett.
Az összeesküvés-elméletek lavináját egy Alex Jones nevű televíziós személyiség indította el.
Amerikában az Alkotmány második módosító cikkelye szabad fegyverviselést biztosít. Míg például nálunk elég szigorú szabályokhoz és alkalmassági vizsgálathoz kötik a fegyvervásárlást és -tartást, az USA-ban gyakorlatilag bármelyik nagykorú polgár simán besétálhat a fegyverboltba, és kedvére válogatgat. Az alkotmány e módosítását 1791-ben csatolták az alapdokumentumhoz. Célja eredetileg az volt, hogy a polgárok önvédelmét tegye lehetővé, valamint az elnyomással szembeni ellenállást. Ez az akkori helyzetben érthető igény volt, csakhogy majd 250 év távlatában sokan a felülvizsgálatát szorgalmazzák, mivel szerintük a fegyveres erőszaknak is teret enged. Hagyományosan a Demokrata Párt támogatói igyekeznek szigorúbb fegyverviselési szabályokat bevezetni, míg a Republikánusok foggal-körömmel ellenzik ezt. A vita régóta napirenden van, és általában nagyon kiéleződik, amikor olyasmi történik, mint ami Sandy Hooknál végbement.
Alex Jones a maga mennydörgő hangjával kifejezetten népszerű figura volt ekkoriban. Az InfoWars nevű csatornáján rendszeresen háborogva próbálta lerántani a leplet a kormány ügyleteiről. A World Trade Center ikertornyainak összeomlásakor is a kormány felelősségét firtatta, a fukushimai atomreaktor katasztrófáját követően pedig eltúlzott riportokat jelenített meg a radioaktív szennyezettséget illetően. Nem mellesleg megvolt a megoldása is a saját márkás jódtartalmú étrendkiegészítő formájában. Nagyon szúrta a csőrét bármely, a fegyvertartás szigorítását szorgalmazó javaslat, és amikor hírét vette, mi történt az alapiskolában, azonnal „összeállt a kép” a fejében. Már a tragédia napján kétségbe vonta, hogy minden úgy történt, ahogy. A későbbiekben pedig egyre inkább meggyőződött arról, hogy az egész tulajdonképpen egy megjátszott színházi produkció volt, amely a fegyverellenes lobbi malmára hajtja a vizet. Sandy Hookban senki sem halt meg, a meggyilkolt gyermekek riportokban megjelenő hozzátartozói pedig egyszerűen fizetett színészek, akik benne vannak a nagymértékű összeesküvésben.
Mások is előálltak sejtéseikkel és „bizonyítékaikkal”.
Ilyen feltételezett bizonyítéknak számított, hogy egy évvel Sandy Hook előtt az amerikai kormány Operation Closed Campus név alatt tervezett megvalósítani egy gyakorlatot Iowában. Ez iskolai lövöldözést szimulált volna annak érdekében, hogy a rendőrök, illetve mentősök begyakorolják, ilyenkor mi a teendő, hogy lehet a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabb módon véget vetni egy ilyen szituációnak. A terv azonban nagy indulatokat váltott ki, és a közfelháborodás nyomására lemondtak a megvalósításról. James Fetzer és James Tracy szerint ezt a lefújt akciót bonyolították le aztán Sandy Hook-nál a kormány, illetve helyi szervezetek közreműködésével, gyászoló szülőket imitáló színészkedés és nagy médiacsinnadratta közepette.
Egy Orly Taitz nevű ügyvédnő szerint Adam Lanzát bedrogozták és hipnotizálták, hogy gyilkológépet csináljanak belőle. Mindezt azért, hogy az emberektől látszólag jogosan vehessék el a fegyvereiket, nehogy megvédhessék magukat, amikor a gazdaság tervezett összeomlasztása bekövetkezik. Arról is spekuláltak, hogy Lanza nem egyedüli elkövető volt, hanem egyedüli bűnbak, és az igazi felelősök szabadlábon élik világukat. Az iráni hivatalos állami média pedig antiszemita összeesküvéselméleteket propagált: szerintük izraeli halálosztagok vitték végbe a mészárlást. Mint szavahihető tanút, egy háborús veteránoknak címzett internetes portál szerkesztőjét, Michael Harrist interjúvolták meg az ügyben, aki úgy vélte, Izrael így bosszulta meg, hogy az USA politikailag távolodni kezdett tőlük. A szóban forgó Veterans Today főszerkesztője, Gordon Duff már a 9/11-es támadások mögött a közel-keleti ország, valamint Amerika kormányát sejtette, és a holokauszttagadás műfaját is nagyban művelte.
A legdurvább az egészben mégis az, amin az áldozatok szülei mentek keresztül.
Néhányan közülük vállalták, hogy a nagy nyilvánosság előtt emlékeznek meg elhunyt gyermekeikről. Csakhogy kikezdték őket is. Minden furának ítélt gesztusukban, ideges félmosolyukban annak a bizonyítékát látták, hogy a gyászuk megjátszott. A Nobody Died at Sandy Hook címen megjelent könyvben James Fetzer és Mike Palacek hamis halotti bizonyítványokról, a szülők életben lévő gyermekeinek régi fotóihoz kreált fiktív személyazonosságokról írt. A szülőket online és személyesen azzal vegzálták, hogy a gyerekeik élnek, úgyhogy ne is hazudozzanak az ellenkezőjéről. Halálos fenyegetéseket kaptak, sokuk költözni, illetve bujdosni kényszerült a zaklatók elől, akik a személyes adataikat rendre megosztották.
Lenny Pozner, az egyik elhunyt kisfiú apukája a túlélők és hozzátartozóik jogi védelmét biztosító alapítványt hozott létre. Rengeteget fáradozott, hogy a netről minél több Sandy Hook-ot érintő hamis tartalmat távolítson el. A szülők jogi úton is felvették a harcot, Alex Jones-nak két per keretében kellett bíróság elé állnia. Mindkettőt elvesztette, és hatalmas összegű kompenzáció kifizetésére kötelezték, de az esetről készült megrázó HBO-s dokumentumfilm, a The Truth vs. Alex Jones tanúsága szerint ezt nem fizette ki.
A Sandy Hook-ban történt tragédia előtt az összeesküvés-elméletek zöme a kormány, vagy valamilyen sötét, titkos szervezet ellen irányult, ahogy az elméletekben hívők haragja is. A közösségi oldalak, és az általuk megkönnyített online zaklatás korában azonban könnyen irányulhat ez az indulat hétköznapi emberekre. Ezért nagy a felelősségünk abban, hogy mit osztunk meg, és milyen módon nyilvánítjuk ki a véleményünket. Mentális egészségünk, különösen a fiataloké nagyon sérülékeny – sokkal jobban kellene vigyáznunk egymásra, ha nem akarjuk, hogy a jövő csupa hasonló borzalmat tartogasson számunkra.
