Ma a legfontosabb ünnepünk van, mikor a Dunát is körbedurrantgatjuk mesés tűzijátékkal, hogy büszkén emlékezzünk államunk megalapítására. István (ekkor még Vajk) esztergomi megkoronázásával (1000 decembere vagy 1001. január 1-je), majd az ő közbenjárásával létrejött a Magyar Királyság, megérkezett hozzánk a nyugati kereszténység és egy új írásmód is, így kezdetét vette a mai írásjeleket is használó magyar irodalomtörténet.
Az országformáló esemény előtti időkből kevés irodalmi emlékünk maradt fent – ennek oka az is, hogy ekkor főleg szájhagyomány útján terjedtek a történetek –, de az biztos, hogy ekkoriban a magyarok leginkább a ma székely rovásírásként ismert írásmódot használták, melynek jelenléte az államalapítással ugyan nem szűnt meg végérvényesen, ám fokozatosan háttérbe szorult, majd az évszázadok során minimálisra csökkent.
Ha körbenézünk a Csallóközben, pár helyen még manapság is találkozhatunk vele, például Dunatőkés helységnevét is jelzik a falu elején ezzel az ősi írásmóddal. Megható kis része ez környékünknek.
A tihanyi apátság alapítóleve és István király Imre fiához intézett tanácsai és intelmei a legrégebbi szövegek, melyek ebből az időből maradtak fenn.
Visszakanyarodva, István és az egyházfők hatására a latin betűs nyelvi jelrendszer kezdett meghonosodni nálunk, ami teljesen evidens volt, hiszen a keresztény vallás fő nyelve a latin még manapság is. Voltak ellene pogány lázadások, de erős kezű királyunknak köszönhetően sikerült meghonosítani a mai írásmód alapjait.
A tihanyi apátság alapítóleve és István király Imre fiához intézett tanácsai és intelmei a legrégebbi szövegek, melyek ebből az időből maradtak fenn. Előbbi főként helyneveket és közneveket tartalmaz, némi terjedelmesebbnek mondható szószerkezettel, utóbbiban pedig az uralkodó 10 parancsolatban foglalta össze a megfelelő uralkodás és a helyes életvitel szabályait. Ez a szöveg elsőként a Bibliából merít inspirációt, és arra tanít, hogy az uralkodó feladata az, hogy megőrizze az egyházi és a királyi szféra ideális viszonyát.
. . . a 13. században végbement tatárjárás hatására rengeteg írásos emlékünk megsemmisült. . .
A fő irodalmi műfajok a legendák, a krónikák, a gesták valamint a különböző tematikájú levelek voltak. Sajnos ebből az időszakból kis mennyiségű anyag maradt fent, hiszen a 13. században végbement tatárjárás hatására rengeteg írásos emlékünk megsemmisült, ráadásul lassú, körülbelül 200 évig tartó átmenet volt a szóbeliségből az írásbeliségre hazánkban. Ide sorolhatjuk a különböző egyházi szövegeket is, hiszen a prédikációk, himnuszok irodalmi jegyeket, struktúrákat tartalmaznak, amiket olvasva betekintést nyerhetünk a költészetünk csíráiba is.
Ünnepeljük tehát ma meg, hogy magyarok vagyunk több mint ezer éve, és hogy több mint ezer éve elindult olvasmányos barangolásunk vagyis a litera-túra, mely azóta is csak szüli gyöngyszemeit!
