Mindenki erről beszél: emberek a téren, a kávézók őszbe forduló teraszán, az áruházak leárazott termékei között kincsek után kutatva. Még a Korzó fáinak árnyéka is attól hangos, hogyan képes a csapat több ezer embert egyszerre repíteni a hetedik mennyországba.
Knock-knock-knocking on heaven’ s door – mi kopogunk és az ajtók olykor kitárulnak. Csak a három pontunkat add meg nékünk ma, és megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek – foglalja imáiba egy olyan város, ahol már több a kurva mint a pap, mégis képesek vagyunk arra, hogy valamennyiünket átjárja a színtiszta áhítat.
Pár intenzív órára üdvözülést nyerhetünk a paradicsomba, hogy aztán bűnös halandóként térjünk vissza a mindennapjainkba.
És hogy éli meg mindezt egy hús-vér halandó, akinek a sárga-kék paradicsomban tett kéjutazásakor néhány bűne még meg is bocsáttathatik? Így látjátok ti:
„Libabőr és büszkeség… Őrületesen pozitív energiák… A legszebb az egészben? Az ölelésekbe forduló gólöröm… Összetartozás – súgják a stadion falai… Győzni akarás… Amikor nem számít, ki honnan jött, hány éves, miben hisz, milyen összeg van a bankszámláján… A pillanat, amikor a hazai gól után egyszerre robban a stadion… Mindenki együtt és nem nélküled… Idővel lehet a határ a csillagos ég…”
És az, aki volt már fent, csak az tudja, mit jelent, amikor több mint hétezer ember jut egyszerre a csúcsra és osztozik önzetlenül a mámorban.
De hidd el, nélküled nem menne, hiszen a te részed az egészben semmivel se pótolható. Te vagy a híd, ami összetart, a történet utolsó láncszeme.
Ugye, ott leszel?
