CINEMAX: És akkor megjön az év egyik legjobban várt filmje!

Egy kőkemény és egy parodisztikus akciófilm mellett az elkövetkező hónapban megérkezik az a sci-fi, amelyet azóta várunk, hogy az első képkockák kiszivárogtak róla. A Szárnyas fejvadász 2049.

Az ajánlók megjelentek a Klikk Out 2017/9. számában.

Amerikai bérgyilkos

Kőkemény terroristázós akciófilmnek ígérkezik az Amerikai bérgyilkos, melyben főhősünk (Dylan O’Brien) menyasszonya halálát megbosszulandó nekivág, hogy kiiktassa gyilkosait. Közben felfedezi magának a CIA, a még mindig másodvirágzását élő Michael Keaton által megformált kiképzőtiszt pedig egy ügyes patronbűvészből pusztítógépet farag belőle.

Mintha csak visszamentünk volna a 80-as, 90-es évek masszívan csontrepesztő akcióműfajába, amit a Bourne-filmek tettek ismét vagánnyá.

A film rendezője pedig az a Michael Cuesta, aki két menő sorozat, a Dexter és a Homeland első és egyúttal legjobb (mi más) évadát is levezényelte, ergo azért abban bízhatunk, hogy helyén lesznek a motivációk és a súlyok, és nem lesznek olyan hézagok a filmben, melyek betöltését a néző pazar képzelőerejére bízzák.

Vetítik kb. szeptember 14-től.

Kingsman – Az aranykör

A Kingsman olyan, mintha mondjuk James Bond történeteit saját szavainkkal próbálnánk elmondani, megszépítő nosztalgiával, időnként poénpatronokkal, iróniával, helyzet- és jellemkomikummal.

Matthew Vaughn rendező különböző műfajokban jeleskedett, és filmjei legjavában fellelhetőek azok a hatások, melyeket annak idején Guy Ritchie mellett, annak első két filmjének (A Ravasz, az Agy…, Blöff) producereként hozhatott magával. A pörgős akciók, gyors vágások, frappánsan megírt párbeszédek és egysorosok.

A Kingsman első része tulajdonképpen meglepetést okozott úgy a kritikusok, mint a közönség körében, a szupertitkos kémügynökséghez beszervezett flegma ficsúr (Taron Egerton) pedig most már profiként néz szembe ismét azzal a felelősséggel, hogy meg kell mentenie a világot.

Vetítik kb. szeptember 21-től.

Szárnyas fejvadász 2049

Aki legkésőbb a 90-es években már legalább kamaszként látta a kultuszfilmmé nemesedett Ridley Scott-klasszikust, annak vastagon szedett nap lesz a bemutatóé. A neo-noir sci-fi az egyik első, ami foglalkozik az androidok identitásával, éppen ezért a cyberpunk egyik előfutárának is tekintik, és máig hivatkozási alap.


Az ilyet 35 év után folytatni meglehetősen kockázatos, de annál izgalmasabb, hogy atmoszférateremtésben a 2010-es évek egyik legkiemelkedőbb direktora kapta meg ennek lehetőségét. A kanadai Denis Villeneuve, aki eddig már legalább négy remekművet tett le az asztalra (Felperzselt föld, Fogságban, Sicario, Érkezés).

Szóval engem speciel piszkosul izgat, hogyan lehel életet talán eddigi legnagyobb művébe, mellyel vagy beírja magát az egyetemes filmtörténetbe, vagy jól eltaknyol.

Vetítik kb. október 5-től.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább