A sikabonyi szőlőskertben

A szőlővédő szentek hitvilága legalább annyira végigkíséri az esztendőt, mint maga a szőlővel való törődés.

Ilyenkor a szőlőskertet is behálózza az ökörnyál, rátelepszik a tőkékre, s úgy ragaszkodik, hosszú méterekre elnyúlóan az oszlopokhoz, akárcsak gyermek az édesanyához.

A néphagyomány szerint a szőlővesszőkön található rügyek mennyiségéből lehet következtetni, hogy bőséges lesz-e a termés.

Nekünk egy mozgó bódé, amolyan maringotka-féle jelentette a melegedőt, amit szintén a traktor mozgatott.

Először csupán pár tőke, aztán egy hektár, majd egyre nagyobb területet hódítottak el a szőlőültetvények Sikabony és Kisudvarnok között...

Savanyú lesz a bor vagy édes, cukrozzuk vagy hagyjuk a munkát a napfényre, hogy a végtelenségig érlelje aztán a kellő pillanatban leszüreteljük?

A Dunaszerdahelyről Nagyabony felé kanyargó országúttól nem messze húzódott meg, egy kis liget határolta területen a sikabonyi szövetkezet kertészete.

Aki a földeken és az állatok körül serénykedett, az az átlagosnál több pénzt vihetett haza a Duklától.

„Ha a szőlőskertben pont nem volt mit csinálni, átvezényeltek a Kertész utcai kertészetbe.”

A fizetést sem okozott gondot elkölteni, ugyanis az olykor kemény munka ellenére nem nagyon erőltették meg magukat a bérelszámolók.