Ez az ország leghosszabb és legszínesebb kulturális fesztiválja, amely május, június, július és augusztus hónapokban több mint hetven programot kínál több műfajban.
A Nyári hétköznapok programsorozaton belülaz Orfeumban több előadást is színpadra visznek, melyek közben a közönség a darab végéig kellemes hangulatban fogyaszthatja el ebédjét, vagy vacsoráját.
Két alkalommal láthatjuk még a nyári szünet előtt a Kontrasztot a 6színben. Témája megérintő. Egy váratlan terhességet mesél el, mely felforgatja hat ember életét.
Egy olyan cirkuszszínházi előadást csináltak, amiben bátran mernek beszélni a gyerekvállalás, a párkapcsolati labirintusok és a felelősség témájáról úgy, hogy közben tudnak nevetni magukon is.
Múlt héten, március 7-én csütörtökön telt ház előtt mutatták be először az Örkény Színházban Kincses Réka Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című előadását.