Aki már legalább negyven éves, annak van esélye emlékezni a közel 30 évvel ezelőtt készült katasztrófafilmre, a Twisterre. Ennyi idő után most ezt igyekeznek megduplázni.
A Hang nélkül-filmek John Krasinski rendezésében kiváló példái annak, hogyan lehet a lehető legkisebb csinnadrattával koherens és konzekvens, kevés szereplős, gyakorlatilag kamarahorrort készíteni.
M. Night Shyamalan producerként vett részt A figyelők c. thriller elkészítésében, a rendezői székbe szemtelenül fiatal, huszonegynéhány éves lánya, Ishana Shyamalan került.
Fura volt A harag útja után egy olyan "Mad Max-mozi" amiben egész értelmes párbeszédek, követhető történet (igen! van sztori!), humor és szerelem jelenik meg a vásznon.
Már most tudni, hogy a Hívatlanokból trilógiát terveznek, így kíváncsian várjuk, meggyőz-e 16 évvel az eredeti megjelenése után a létjogosultságáról, illetve arról, hogy ebben a történetben van ennyi.
Mostanra azért valljuk be, elérkeztünk oda is, hogy a 2011-ben indult újkori, A majmok bolygója széria nehezen követhető. Úgy tűnhet, hogy felesleges bőrök lehúzásáról van szó, ami azonban nyilván nem teljesen igaz.