Editorial

Tüntettek a „szobafogságomért”, azt skandálva, hogy hagyjam abba a nyafogást és béküljek ki a „szüleimmel”.

Ha nincs másod, csak az igazságod, akkor jobb lesz, ha tükörbe nézel, hogy láss még valakit, akit érdekelsz.

Életem egyik első bezzegezése következik. Amikor én gyerek voltam...

Editorialjaink célja időről időre tükröt tartani a társadalomnak, sorvezetőül szolgálni ennek a feje tetejére állt világnak az egyre nehezebb értelmezéséhez.

Ez a szeretet megnyugtat, ösztönöz, bátorít, kíváncsivá tesz. Eléri, hogy ugyanazt lássuk. A közös nevezőt, és nem az osztás utáni maradékot.

Alig több mint két hetünk marad, hogy röhögjünk azon a halálkomolyra mázolt komédián, ami itt folyik...

Érvényesülni azt jelenti, hogy érvényes ülni? De nem ám! Föl kell állni és szaladni. Kérdezni és zavarba hozni, felhomályosítani és kikapcsolni, huncutkodással tanítani.

A kockázatok és mellékhatások korát éljük, de a gyógyszerészt tartjuk hülyének.

Ha már alig maradt a holokausztnak túlélője, aki mesélhetne róla, és ezért utódaikra marad az emlékek őrzése, mihez kezdjünk a mával, amikor már az sem elég, ha a szomszédban zajló eseményeket az azt megtapasztalók mesélik el?!

Nyugi, pár hét és itt van a Kánaán, naptejben leszel fürösztve, és (könnyező)pálmalevelek legyezik majd az arcodba a falusi kavicsgödör-riviérák útszéli porát. De jó lesz!