Új helyre költözött az Itsipitsi könyvesbolt és kávézó, valamint a gyermekfoglalkozásokat tartó Varázsműhely, mégpedig a Vámbéry térre, Dunaszerdahely belvárosába.
A népi hagyományok és a zene szeretetének tökéletes házassága a komáromi Zenebölcsi. Angyal Réka Sára, az adott hónap jeles napjaihoz igazítja a zenei, mozgásos foglalkozásokat megörvendeztetve ezzel kicsiket és nagyokat egyaránt.
„Társ”, „szülő”? Mindkettő jól hangzik, főleg, ha egymás mellé tesszük, hiszen mindannyian úgy képzeljük, hogy a szülőknek egyidőben társaknak is kell lenniük.
Február 19-én 17.00-kor az Üzleti és Tájékoztatási Központban tartja meg a gyerekek és a technológia hatásairól szóló előadását Vida Ágnes ismert gyermekpszichológus a a Cool-túra csoport szervezésében.
Gaál Zöld Ágnes zenepedagógust már jól ismerik Gellében és Ekecsen, ahol Ringató foglalkozásokat tart a gyerekeknek, illetve Dunaszerdahelyen is, ahol a Zengő Gyermek-és Kamaszkórust vezeti. Most a Ringató foglalkozásokról kérdeztük őt.
A régió egyik legkedveltebb vőfélye, akinek a hivatása a pedagógia. Ahol megjelenik, ott ragyog, és hogy ennek miért van jelentősége, az az interjú végén kiderül.