A régió egyik legkedveltebb vőfélye, akinek a hivatása a pedagógia. Ahol megjelenik, ott ragyog, és hogy ennek miért van jelentősége, az az interjú végén kiderül.
Molnár Csabával, a sorozat rendezőjével, illetve társforgatókönyvírójával november második felében beszélgettünk tulajdonképpen mindenről, ami körülötte történt, mióta nekifogott, nekifogtak.
Most csak viccelsz – ez a leggyakoribb válasz, amikor Ollé Iván dunaszerdahelyi fotós elárulja bárkinek, hogy a Forma-1 futamait fotózza. Egy alázatos, tehetséges, alapos fickó, aki sokat dolgozott annak érdekében, hogy eljusson szakmája…
Gasparik Maja és Fecó alkotja a tágabban is értelmezhető régiónk egyik legrégebbi bandája, az Arizóna szívét és lelkét, teszi ki a gerincét. 15 éve kezdődött közös történetük. Emlékekről, motivációkról és tervekről beszélgettünk.
Győry Szilveszter dunaszerdahelyi rózsanemesítő a múlt héten hunyt el, családja, barátai, ismerősei pedig február 27-én vehettek végső búcsút tőle. Az ő emlékére közöljük újra a 2017 decemberében vele készített interjúnkat.