Van olyan, hogy valakinek az élete – önhibáján kívül – regényesre sikeredik (vagy éppen sikertelenedik). Aztán, hogy mit kezd ezzel az egésszel, az már rajta múlik.
Egy nyári, kocsmakertben ülős, tervezgetős brainstorming alkalmával merült fel először Keri meg köztem, hogy arról is kéne majd verset írni, hogy milyen nőnek lenni.
Milyenek is vagyunk mi, nők? Nyilván ezerfélék, ezerféle élethelyzetben. Mégis vannak olyan közös tapasztalatok, melyek sokunknak ismerősnek tetszhetnek.
Szeretek „gúzsba kötve táncolni” – bár Kosztolányi a műfordítást jellemezte így. Szeretem, ahogy a rímek egymásba folyva hömpölyögtetik a szép, szabályos sorokat.