A megszokott háttérzajként működő propaganda alattomosan nyúlhat bele az életünkbe, emberi kapcsolatainkba. Áprilisi verseinkben éppen erre a hatásra igyekeztünk valamelyest rávilágítani.
Gombóc nő a torkodban, ha a Pokoljárást olvasod, ne vidd magaddal a nászutadra. De van, amikor ilyet kell olvasni: ami letarol, hogy aztán újra kisarjadhass.
Ma – szerencsére – viszonylag sok szó esik a női lét nehézségeiről, visszásságairól, esélyegyenlőségről, illetve annak hiányáról. Mégis, még nagyon sok szó kell erről essen ahhoz, hogy tényleges egyenlőségről lehessen beszélni.
Az alapfelállásról talán eszedbe juthat Kavagucsi Tosikadzu „Mielőtt a kávé kihűl” c. gyűjteménye. (A cím még e könyv borítóján is feltűnik.) Megnyugtatlak, nem egy koppintásról beszélünk.
Verseinkben igyekszünk megragadni a női lét esszenciáját – szólunk a nemi szerepekről, egyenlőségről (vagy éppen annak hiányról), támogatásról, szolidaritásról.
Mindkettőnk számára ez volt az első kísérlet, hogy haikut írjunk, sőt, úgy döntöttünk, hogy írunk mindjárt hármat, kvázi trilógiába rendezve. Döntsétek el Ti, mennyire volt sikeres ez a kísérlet!