Ami kifejezetten jellemző ezekre a novellákra, az a finom árnyalatok érzékeltetése, és a melankolikus hangulat mellett egyfajta szándékolt, és jól adagolt homályosság.
Amikor „fast fashion“ terméket veszünk, azt a világot építjük, amelyben gyerekmunkások ülnek az örökké zakatoló varrógépek mellett. Erről írtam az alábbi verset.
Próbáljuk valahogy kárpótolni magunkat a sok munkáért, a reklámok tömkelege pedig elhiteti velünk, hogy ennek az a legjobb módja, ha veszünk még valamit.
A ma megvásárolt dolgok árát a jövőben majd többszörösen is megfizetjük. A problémának én is része vagyok, ahogy csaknem mindannyian. Erre reflektálnak az e havi versek.
Tompa Andrea úgy beszél a holokausztról, mint előtte kevesen. Az érdekli, hogy lehet emberileg, művészileg feldolgozni azt, ami nem velünk esett meg, de valahogyan mégiscsak velünk.