Jegyzet

Egy régebbi cikkben már írtam, hogy hetente megállok reggelizni a Baranyai üzlet étkezdéjében, ahol klasszikus menüt kínálnak.

Nem nagyon szerettem a szeveriek ellen játszani, mert olyan kapusuk volt, hogy aszfalt nem aszfalt, eldobta magát, és fogott, mint a zöldfesték.

Az advent időszaka alatt mintha nagyobb szerencsém (vagy pechem?) lenne az évtizedeket átfedő találkozásokra. Lényegesen többször összefutok régi ismerősökkel, gyerekkori barátaimmal.

Valljuk be férfiasan, hogy egy-egy nehéz nap után nincs annál jobb érzés, mint amikor szeretettel várnak haza, és megtaláljuk az otthon melegét.

Na, az első néhány mondat nem épp megfelelő reklámhúzás a főszerkesztői reflexióimhoz, de egy laza intrónak egy laza cikksorozathoz talán.

Reggel hét óra. Hazafele tartok a Metranstól, amikor a körforgalomnál rápillantok az élelmiszerüzletre, és olvasom: „Reggeli”.

Magam sem tudom, időjárásfüggő vagyok-e, esetleg sportpályafutásom eredményei-e azok a fájdalmak, amiket átélek így 50 felé.