Költőtoll

Lássunk most egy verset, amely nem takarja el ugyan a város hiányosságait, gyengeségeit sem, de legalább ilyen vehemenciával domborítja ki mindazt, ami miatt jó itt élni.

Nem is értjük, eddig hogy maradhatott ki ez a téma, de ami késik, nem múlik: decemberi verseinket Dunaszerdahelynek szenteljük!

Az alábbi versben a görög istennők, eszményi szépségek világába kalandoztam kicsit, hogy párhuzamba állítsam gyarló, hiú vágyakozásunk tárgyával, az örök szépséggel.

Nőként a 21. században szinte teljesen lehetetlen semlegesen viszonyulni az aktuális szépségideálhoz. Ebből az összehasonlításból pedig lehetetlen nyertesként kijönni. Kivéve talán, ha a humoros oldaláról próbáljuk megfogni...

A novemberi Költőtoll témája a szépség és a szépségideál kérdésköre, amelyet igyekeztünk a lehető legalaposabban körüljárni.

Az írás során határozott célom volt a társadalmi érzékenyítés, hiszen sosem tudhatjuk, hogy egy másik ember milyen lelki vívódásokat él át naponta.

Még mindig tabunak számít a lelki eredetű panaszaink felemlegetése. Épp emiatt tematizáltuk ezt a küzdelmet októberi verseinkben - merthogy igenis fontos erről beszélni, írni, párbeszédet indítani.

Október 10. már több mint 30 éve a lelki egészség világnapja. Mivel ezt mi is kifejezetten fontosnak tartjuk, októberi verseink ennek jegyében születtek.

Álljon itt a „Végszó“ c. versem minden olyan, zátonyra futott kapcsolat mementójaként, amelyre évekkel később is, nehéz szívvel emlékszünk vissza.