Költőtoll

Álljon itt a „Végszó“ c. versem minden olyan, zátonyra futott kapcsolat mementójaként, amelyre évekkel később is, nehéz szívvel emlékszünk vissza.

Van úgy, hogy a dolgok egy kapcsolatban nem úgy végződnek, ahogy azt az ember elképzeli. Jöhetnek a szakítós számok, a szomorú versek … Itt is van mindjárt kettő!

Amikor felmerült, hogy a következő verseinket egy állat ihlesse, tulajdonképpen nem is kellett gondolkodnom azon, hogy melyiket is válasszam.

A következő verset egy különösen titokzatos külsejű macskaféléről írtam, próbáltam megragadni az éjjeli prédaejtés pillanatait.

Az állatvilág képviselői ihlették aktuális verseinket. A hangvétel ezúttal komolyabbra sikerült, próbáltuk választott „totemállataink“ tulajdonságait művészi szempontból megközelíteni.

Felelevenedtek bennem a korábbi élmények, a jellegzetes fesztiválhangulat, na meg az ilyesfajta rendezvényeken szinte törvényszerűen felbukkanó embertípusok. Remélem, jót szórakoztok majd ezeken a sorokon!

Az alábbi vers egy reggeli ébredés képeit próbálja megragadni, a nosztalgikus utóíz nem a véletlen műve.

Egy fesztivál a felszabadultság ünnepe, szóval ezt a hangulatot igyekeztünk megörökíteni aktuális költeményeinkkel.

Az alábbi versben egy különösen kedves tanítómra emlékszem vissza, aki tudtán kívül, egy életre belém plántálta az irodalom és a versek szeretét.