Listával a kézben

A dunaszerdahelyi pályaudvar 1895-ben még végállomás volt. A helyiérdekű vasút (HÉV) felépítményi szabványa szerint mint végállomás, négy vágánnyal rendelkezett.

Éppen a napsugarakban fürdőző falevelek látványa az, ami az őszt és az ősz színeit sokunk számára festői szépségűvé teszi.

Emlékszem, gyermekkoromban végigjártuk a sírokat mégegyszer, aztán másnap újból, azt kerestük, melyik mécsest fújta el a szél.

Egy alkalommal elkezdett szivárogni a függőleges vízvezetékünk, arra lettem figyelmes, hogy nedves a plafon a konyha sarkában.

Olyan időket élünk, amikor az ember kétszer is meggondolja, mibe megy bele, főleg, ha a gyanú árnyéka vetül a történetre.

Létezik egy hivatás, ami talán vetekszik minden más „szakma” veszélyével, hisz’ bemenni egy roskadozó vityillóba, melyet lángnyelvek nyaldosnak nem éppen gyerekjáték.

Úgy látszik, mire az ember kivárja, hogy bejusson a szakorvoshoz, diplomát is kell, hogy szerezzen?!

A gyerekzsivaly hozzá tartozott a mindennapokhoz, ma már akinek felnőtt a gyereke, a zajongástól irritálva érzi magát.

Az uborkára és egyéb zöldségekre tartósítószert „kotyvasztottunk”, igen, az volt az ecetes, „dekós” lé, így ismeri mindenki.

Hetvenhat - kedvelem ezt a számot, ugye kitalálják, hogy miért? Gondoltam is: mikor, ha nem most, szóval régóta tartogattam magamban ezt a jegyzetet, ha megengedik itt és most, el is sütném. Miként Szent István örökül hagyta intelmeit…