Sipos Janka

A tudósok semmi jóval nem kecsegtetnek bennünket. E havi verseinket a klímaváltozás témaköre inspirálta.

Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Valamiképp ezt igyekeztem megragadni a következő pár sorban.

A tinédzserkori útkeresés gyötrelmeitől kezdve, a szülői szerep gyakorlásáig, számos útvesztőn át juthatunk el a valódi önelfogadásig. Az összefüggések mélyebb megértésében akár a napló- vagy versírás is segítő eszköz lehet.

A következő vers talán jobban vonatkoztatható azokra a fajta függőségekre, amelyekre általában is mind függőségként gondolunk, mégis, azt hiszem, egyetemesen is kirajzolja ezt a mintát.

Örkény egypercesei a magyar irodalom gyöngyszemei. Ezért is volt érdemes és izgalmas számomra egy ilyesfajta szöveg megalkotása és csiszolgatása.

A júliusi KöltőToll rovatban, tőlünk szokatlan módon, nem verseket, hanem két rövid novellát, egypercest olvashattok.

Próbáljuk valahogy kárpótolni magunkat a sok munkáért, a reklámok tömkelege pedig elhiteti velünk, hogy ennek az a legjobb módja, ha veszünk még valamit.

Ma – szerencsére – viszonylag sok szó esik a női lét nehézségeiről, visszásságairól, esélyegyenlőségről, illetve annak hiányáról. Mégis, még nagyon sok szó kell erről essen ahhoz, hogy tényleges egyenlőségről lehessen beszélni.

Verseinkben igyekszünk megragadni a női lét esszenciáját – szólunk a nemi szerepekről, egyenlőségről (vagy éppen annak hiányról), támogatásról, szolidaritásról.

Megpróbáltam a stílust magamra szabni, tartva a szigorú struktúrát, amitől mégiscsak haiku lesz a haiku. Olvassátok szeretettel ezt a trilógiát!