A Rose a TOP10 előadás kategóriájában végzett az első helyen, őt követte a Brand című előadás a Nemzeti Színházban, harmadik helyen pedig Tajtékos Napok végzett a Ódry Színpadon.
Euripidész: Médeia című alkotását dolgozta fel a Pinceszínház, de nem a szokványos módon. Mitől izgalmas a Médeia történet most? Kicsoda Médeia? Ki ez a nő? E kérdésekre keresi választ a darab.
Az Utas és holdvilág idén 80 éves, és a mai napig kortársakat megszégyenítően fiatalos és aktuális. A nagyjából öt óra hosszúságú előadás egy rendhagyó és merész kísérlet a regény világának megidézésére.
A színházi és alkalmazott improvizációval foglalkozó lelkes csapat nem bíz semmit a véletlenre, azaz mindent a véletlenre bíz, ami egy improvizációban megengedhető, sőt el is várható.