Vers

Az alábbi verset az utóbbi évek extrém időjárása, konkrétan a szeptemberi dunai áradás ihlette.

Most látszik a legélesebben, hogy a klímaváltozással nem pusztán ijesztgetnek bennünket, hanem az igenis belenyúl a mindennapjainkba. Ezért – sajnos – nem is lehetne aktuálisabb a vers.

A tudósok semmi jóval nem kecsegtetnek bennünket. E havi verseinket a klímaváltozás témaköre inspirálta.

Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Valamiképp ezt igyekeztem megragadni a következő pár sorban.

Az alábbi versben, három életkorban vizsgáltam meg a nő viszonyát önmagához és a külsőségeihez.

A tinédzserkori útkeresés gyötrelmeitől kezdve, a szülői szerep gyakorlásáig, számos útvesztőn át juthatunk el a valódi önelfogadásig. Az összefüggések mélyebb megértésében akár a napló- vagy versírás is segítő eszköz lehet.

Az alábbiakban modern korunk egyik igencsak jellemző jelenségét, a telefonfüggőséget ábrázolom verses eszközökkel.

A következő vers talán jobban vonatkoztatható azokra a fajta függőségekre, amelyekre általában is mind függőségként gondolunk, mégis, azt hiszem, egyetemesen is kirajzolja ezt a mintát.

A függőségnek ezer és egy arca van. Ezt, illetve a függőség alattomos jellegét próbáltuk meg megragadni e havi költeményeinkben.

Az alábbi verssel egy olyan festményt idézek meg, amelyet valószínűleg mindannyian láttunk már – ha nem is élőben, de legalábbis képeslapon, fényképen, nyomatokon.