Akusztikus minikoncert a Sarló citerazenekarral | Klikkusztik
Mezőmadarasi, csallóközi népzenét és a madocsai selyemcsárdást adták elő stúdiónkban.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Kovács Máté
„Úgy gondolom, ha nem lett volna a DAC, én sosem jutottam volna el a magyar nemzeti tizenegy találkozóira sem.”
Utak és harcok
Menyhárt Dodi interjúja Gróf Lóránt bősi harcművésszel, edzővel, biztonsági szakemberrel.
Első gondolatok Xiscóról | SzerdaHelyzet
Heti futballisztika Poór Tiborral és Szigeti Attilával, téma az új edző és az Aranyosmarót elleni bajnoki.
Tanítt a jó csallóközi: Szërdehelyi cëntrumszlëng nígy (Új epizód!)
Tombol a hideg, de szárnyal a szöveg! 🪽
Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája | Filmes
Kicsit hosszú, kicsit sok benne az ének, de mivel nem épp szokványos, megéri megnézni...
Irma álma valóra válik Az üvegcipőben | Budapesti Szemle
Molnár Ferenc vígjátéka csaknem száz éves, ősbemutatója ugyanis 1924-ben volt, a budapesti Vígszínházban, ami idén szeptembertől újra látható e patinás falak közt.
Interjú Radványi Mikivel | SzerdaHelyzet Extra
Az egykori DAC-játékossal és -edzővel, a KFC Komárom jelenlegi trénerével beszélgettünk.
Esetleg egy kávét a Kotyogóból?
Saját pörkölésű kávéval várják a vendégeket a városközpontban.