Tizenöt évesen körzővel kitetováltatta a kezére, hogy DAC – igaz, picit már kifakult, de még mindig olvasható!

A szurkolók megtanulták, hogy az ilyen utazásoknak is van egyfajta kultúrája, lehet a buszban bulizni, énekelni, de van egy határ, amit nem lépünk át.

DAC-szurkolókról szóló sorozatunkban egy csallóközi lányt és egy székely fiút mutatunk be.

Az Észak II. lakótelepen laktak, a szülei bár nem értették a nyelvet, viszont lent a gyerekek között törvényszerű volt, hogy megtanult magyarul.

Élete első DAC-mérkőzését 1989-ben látta Pozsonyban, nem éppen szokványos módon, egy idegenbeli találkozón ismerkedett meg személyesen is a dunaszerdahelyi focival.

„Hétvégén kell egy hely, ahol kitombolhatod magad, ahol jól érzed magad, és persze nem utolsósorban megéled a magyarságod.”

Roberto DAC-szurkolókat bemutató sorozata.

Roberto DAC-szurkolókat bemutató sorozatában most egy családot mutat be.

Volt olyan lakodalomban, ahol telefonon nézték a meccset, és egyik a másiknak adta le a drótot, hogy mi az állás.

„Ha nem lenne a DAC, sosem találkoztam volna olyan ismerősökkel, barátokkal, akiknek ugyanazt jelentik a sárga-kék színek, mint nekem.”